Az exbarátnőjét keresi bennem - mit tegyek?

Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket. 

Kedves Facér Pasi!

Igazság szerint - miután elolvastam jó pár korábbi leveledet - már több mindenre választ kaptam a kedvesemmel kapcsolatban. Például, hogy ő is tipikusan azt várja, hogy majd a jelenlegi élettársa fogja előbb bedobni a törülközőt a kapcsolatukban és hogy "eljön majd a mi időnk", csak győzzem kivárni!

Szóval nem vagyok naiv. Lehet, hogy egyszer tényleg együtt leszünk, de addig is a legközvetlenebb kollégáim előtt is titkos ez a kapcsolat. Valljuk be, ezt így hosszú távon fenntartani nemigen lehetséges.

Ami még inkább ellene szól, az az, hogy neki a korábbi házasságából és a jelenlegiből is van már gyereke. Szerintem se újraházasodni, sem gyereket nem szeretne már. Én viszont mindkettőt. Azt nem tudom, hogy ha én ezt ilyen világosan látom, miért ragaszkodom mégis annyira hozzá. Talán, mert amikor betoppant az életembe, nagyon padlón voltam, egyébként pedig 7 éve voltam (vagyok) egyedül.

Imponál nekem, hogy ő egy igazi "jó" pasi. Én pedig enyhén szólva nem vagyok egy nádszál. Nem értem, miért pont velem van. Talán azért, mert neki így kényelmes. Azt látja, hogy a titkolózást én is támogatom, és így nem kell vállalnia senki előtt. Tavaly novemberben jöttünk össze, és én csak annyit mondtam neki, hogy érezzük jól magunkat, nem akarom, hogy feleségül vegyen. Nem vagyok tisztában magammal sem, néha úgy érzem, nem bírnám ki, ha elveszíteném, néha meg teljesen közömbös a számomra. Nyilván könnyebb lenne a dolgom, ha több önbizalmam lenne, mert akkor talán át tudnám venni az irányítást. Így másról sem szól az életem, mint hogy várok. Várom, hogy hívjon és találkozzunk.

Sajnos ez nagyon ritka. Részben a munkája miatt (tudom, maszatolás) részben a családja miatt. Amit nagyon szeretnék tudni, az az, hogy hogyan tudnám megmagyarázni neki - anélkül, hogy az önbecsülését tönkretenném -, hogy bizony lehetne figyelmesebb velem. Például, ha megbeszélünk egy randit, ne az utolsó pillanatban mondja le. Ha eljön hozzám, természetesen a kedvenc ételeit főzöm, van otthon a kedvenc italaiból, az ő kedvenc zenéjét hallgatjuk stb. Virágot még egyszer sem hozott. Szerinted durva lenne, hogy ha legközelebb, amikor megkérdezi, hogy "Na, mit iszunk?", akkor azt válaszolnám, hogy: "Ma azt, amit te hoztál, édeske!"? Hihetetlen, hogy nem veszi észre magát! Nem az bánt, hogy ritkán találkozunk, hanem az, hogy eltelik 1-2 hét is anélkül, hogy magától csak úgy rám csörögjön. Ugyanis ez erőt adna ahhoz, hogy ne türelmetlenkedjek, mert gondol rám, minden rendben van, és ahogy el tud szabadulni, jönni fog, mert szüksége van rám. Ezt hogyan értessem meg vele?

Puszi Petra

Kedves Petra!

Őszintén szólva nem értelek, hiszen a leveledben tisztán látod a problémádat, ráadásul a választ is megadod önmagadnak:

"Tavaly novemberben jöttünk össze, és én csak annyit mondtam neki, hogy érezzük jól magunkat, nem akarom, hogy feleségül vegyen."

Ha ilyen használati utasítással indítottad a kapcsolatodat, akkor miért vársz többet? A barátod egyszerűen csak azt teszi, amire felhatalmaztad: jól érzi magát veled, hetente, kéthetente, egyszer-kétszer, miközben a kedvenc ételét eszi, és a kedvenc zenéit hallgatja.

"Valljuk be, ezt így hosszú távon fenntartani nemigen lehetséges. Ami még inkább ellene szól az az, hogy neki a korábbi házasságából és a jelenlegiből is van már gyereke. Szerintem sem újraházasodni, sem gyereket nem szeretne már. Én viszont mindkettőt."

Nagyon jól látod a helyzetet, a barátodat tökéletesen kielégíti a jelenlegi kapcsolatotok, nem fog elvenni feleségül, és így babák sem lesznek (ha akarata volna, már rég megtehette volna), ezért azt tanácsolom, lépjél ki ebből a (számára nagyon kényelmes) helyzetből, és találj magadnak egy megértő barátod, aki esetleg már neked főz vacsorát.

Csókol a Facér Pasi