Hadjárat a narancsbőr ellen

Vágólapra másolva!
Vannak, akik szerint a leghatékonyabb és legolcsóbb módszer a makacs narancsbőr eltüntetésére a strandkendő, de sajnos ez csak átmeneti megoldás - az undok hepehupák a bőrön azonnal láthatóvá válnak, amint lehull a lepel. De még azoknak is van remény, akik csak most vették észre, hogy a bikiniből kilógó idomjaik nem épp a legkívánatosabbak - bár az igazán látványos eredményhez közel két hónap szükséges, ráadásul egyes kezelések rendesen megterhelik a költségvetést is. Hadjárat a narancsbőr ellen, a gyorsan bevethető gyalogságtól a titkos fegyverig.
Vágólapra másolva!

Nyilasság: tűkkel a huplik ellen

Ha valakinek négyes fázisú narancsbőre van, tehát kifejezetten puha, szinte löttyedt a bőre, annak még a vákuumos, ultrahangos csodagépek sem hoznak enyhülést. Az ilyen extra laza kötőszövetnek ugyanis nem tesz jót, ha még jobban összetörik. Gróf Emese ebben az esetben a mezoterápiát javasolja, amelynek alkalmával több száz tűszúrással juttatják be a bőr alá a hatóanyagokat. Ezek a speciális egyvelegek tartalmaznak többek között hyaluronsavat, amely segíti a salakanyagok eltávolítását, koffeint, ez beindítja a zsírbontást és cinket, ami serkenti az anyagcsere folyamatokat. A kezelés érzéstelenítéssel kezdődik, és speciális krémekkel zárul, ez utóbbi az esetleg kialakuló véraláfutások felszívódását is segíti. A mezoterápiás kezeléssorozat is 2 hónapig tart általában, de már menet közben látható lelkesítő részeredmény, a sokkal simább bőr. A terápia végén az egy mérettel kisebb ruhák közül válogathatunk.

Kinek jó: annak, aki bírja a megpróbáltatásokat és a tűt. Cserébe viszont a legrosszabb állapotú bőrön is képes javítani.

A titkos fegyver: a diéta

Akár a kezelés kiegészítéseként, akár önálló kúraként is, bizonyos táplálékok mellőzésével sokat tehetünk a feszes sima combért, fenékért.

Tilos:

A tiltólista élén az alkohol áll, leginkább a sört kell mellőznie annak, aki a cellulittól meg akar szabadulni.

A kávé és a tea is ártalmas lehet, de a narancsbőr elleni harcban a csoki is az ellenség táborát erősíti.

Mellőzendő a fehérliszt, az élesztő, kevesebb húst, állati zsiradékot, étolajat szabad csak bevinni.

Az olajos magvak szinte azonnal a combba épülnek, úgyhogy a mogyoró, a napraforgó kilőve.

Kötelező:

Sok nyers zöldséggel és gyümölccsel viszont erősíthetjük a sereget.

Nem lehet elégszer mondani: folyadék, folyadék, folyadék. Szénsavmentes ásványvízből, cukormentes gyógyteából, frissen facsart levekből naponta igyunk meg legalább 2, 2 és fél liternyit.

Igazán elszántak tartsanak léböjtöt: ez akkor is sokat segít, ha csak egyetlen napra hagyjuk el a szilárd táplálékot.

A szaunával, infraszaunával, dörzsöléssel, radírozással fokozható a hatás, a mozgástól pedig biztosan szebbek és egészségesebbek lehetünk.

Kinek jó: mindenkinek. Bár az eredmény rövid távon nem látványos, de tartós. Nem csak a narancsbőr ellen véd, de hosszú távon fiatalabbak, karcsúbbak, energikusabbak lehetünk.

Kovács M. Veronika