Vízenjárás hatvannal

Vágólapra másolva!
A hideg víz az arcunkba fröccsen, a szél szinte kifordít bennünket, a kötél majd' kitépi a karunkat - de mindez nem számít: száguldunk, szeljük a habokat. Vízisízünk. Majd felébredünk a bányató partján, és rájövünk: csak elpilledtünk a kánikulában, miközben irígyen bámultuk a vízen, sítalpakon száguldó vagány szerencséseket.Ám a vízisí ma már nem csak a kiváltságosok sportja: kölcsön- felszereléssel, a kábelpályákon bárki kipróbálhatja magát. Lécre fel! 
Vágólapra másolva!

A vízisí "puritánabb" - és keményebb - fajtája, a mezítlábas vízisízés (barefoot) az ötvenes években, az USA-ban alakult ki: a hírforrások szerint Dick Pope Junior volt a szellemi atya, legalábbis róla derült ki először, hogy lécek nélkül vízisízik. A barefootból egy másik kontinensen, Ausztráliában lett versenysport, és itt került sor az első világbajnokságra is, 1978-ban.

A mezítlábasok tényleg a vízen járnak, hiszen a lábunkon sem léc, sem deszka - semmiféle kapaszkodó nem található. A cél: minél tovább a vízen maradni.

A "gyorsasági" vagy racing ágban az a feladat, hogy egy 100 kilométer/óra sebességgel száguldó motorcsónakhoz kötve egy óráig kibírjuk a vízen.

A szlalomnál - mint ahogy azt a neve is sejteti - a versenyzőnek 2x15 másodperc áll a rendelkezésére, hogy az őt húzó hajó hullámait minél többször átszelje (egy lábbal vagy kettővel). A pontszám attól függ, hogy a muvelet teljesen, vagy csak részben sikerült-e. Nehezíti a feladatot, hogy minden versenyző egy menetet előre, egyet pedig hátrafelé tesz meg.

Az ugrásnál speciális sáncokról kell minél messzebbre elrugaszkodni. Az ugrató 45 centiméter magasan, 20 fokos szögben áll ki a vízből, és a versenyzőket maximum 72 kilométer/órás sebességgel húzzák fel a sáncra - aztán jöhet a repülés. Mindenki három lehetőséget kap. A legjobbak mindháromszor képesek harminc méter körüli távot ugrani.

A leglátványosabb szám a trükk, amikor vontatás közben kell a vízisízőnek különböző bravúros elemeket bemutatnia, amelyeket pontoznak. Itt is 2x15 másodperc áll a versenyzők rendelkezésére, akik több mint százféle trükk-variációból választják ki a legtesthezállóbbakat.

Az összetettnél a három számban elért eredmények összesítésével alakul ki a végső sorrend. Minden versenyszámban a legjobb 1000 pontot kap, a többiek pedig az elért helyezésüknek megfelelően az 1000 pont megfelelőszázalékát.

Szertár - alapfelszerelés a vízenjáráshoz

Motorcsónak - A vízisízéshez olyan speciális motorcsónakot használnak, amelynél a hajócsavar nem a far végén, hanem a csónak alatt található, valamint a hajó alja nem V-alakú, hanem lapos, és különböző hullámtörőkkel (szkegek, színek) felszerelt.

Kábel - A vízisí manapság "kábelbarát", hazánkban a hat pálya közül négyen kábel van. Árammal megy és környezetbarát. Kötél - A gyártók javaslata szerint 5/16"-os polietilén, 16,5 és 24 méter közötti kötelet célszeru használni, anyaga rideg, vagy csak minimálisan rugalmas legyen.A biztonság miatt arra is oda kell figyelni, hogy a vízisíző milyen fogantyút használjon. Csak a kezdőknél indokolt a kötél végén az úgynevezett "mély-V" fogantyú, de amint biztosabbá válik a tudásunk, térjünk át a normál fogantyúra. A trükk szakágban "trükk-kioldó" is található, amely azt a célt szolgálja, hogy ha a mutatvány kivitelezése közben probléma adódna, akkor egy pillanat alatt "lecsatlakozhatunk" a motorcsónakról.

Lécek - A léc mérete, anyaga és formája attól függ, hogy melyik számban használják: ugrásban, szlalomban vagy trükkben. Az ugrólécek vastagabbak, szélesebbek, ezeket általában versenyzők vásárolják. Strapabíró anyagból kell készülniük, mivel az ugrás során nagy sebességnek és igénybevételnek vannak kitéve. A trükkléc hossza 1-1,2 méter. Ezen a lécen már az állás is trükkös, hiszen az első lábunk egyenesen előre néz, a hátsó pedig 45-90 fokban elfordul. A szlalomléc a funkciójának megfelelően rövid, így megkönnyíti a kanyarodást.

Mentőmellény - Használata kötelező!

Kesztyű - Gyakori vízisízőknek ajánlott, főleg a csúszósabb gumikapaszkodó esetén.

Sisak - Csak az ugróknak, de nekik kötelező!

Szótár

Air chair - egy ülőkével ellátott, szárnyas (mint a szárnyashajók), vontatható, nagy teljesítményu, vízisí típusú termék. A szerkezet az AirChair márkáról kapta a nevét.
Barefoot - jelentése "mezítlábazás". A barefootban semmi sincs a lábunkon, a lehető legkisebb vízfogófelületen kell megtartanunk magunkat.
Cable - a kábeles vontatás.
Kacsapapucs - nyolcas alakú muanyag papucs, a mezítlábas szakág előfutára.
Kneeboard - hydrofliednek is nevezik; olyan léc, amelyen térdelni kell.
Racing - gyorsasági szakág, a motorcsónak 100 km/ó sebességgel száguld, és a versenyzőnek egy órát kell kibírnia a vízen.
Tournament - motorcsónakos vontatás.
Wakeboard - drágaább, de egyszerűbben használható eszköz. Míg sínél (lécnél) öt év is kell egy szaltó betanulásához, deszkával elég egy szezon. A trükknél és a szlalomnál is használható. Szélesebb, mint a léc, a kötések is rugalmasabbak, általában gumiból vagy neoprénnel ötvözött gumiból készül.