Szoros bugyi, tűsarok

Ha ma valaki túl szoros ruhát hord, nem mondhatja, hogy a társadalom kényszerítette volna rá ezt az elvárást. Azok az idők ugyanis elmúltak, amikor a hölgyeknek szűk fűzőben és három számmal kisebb cipőben kellett járniuk. Ma egyszerűen arról van szó: rosszul választ, aki kényelmetlen öltözékben jár.

Régen az öltözködési szabályok ugyanolyan merevek voltak, mint a fűzők. A hölgyek azért, hogy pontosan kövessék az éppen aktuális divat hullámait és közelítsenek a korszak harminccentis derekú, magas nőideáljához, szinte bármit képesek voltak viselni.

A történelem során rengeteg olyan ruhadarabot készítettek, amikben ma két percig sem tudnánk létezni, és az abroncsos szoknya hosszú uszállyal csak a jéghegy csúcsa.

A legtipikusabb kényelmetlen ruhadarab a fűző volt, amely már az ezernégyszázas években nyomorította a nők gerincoszlopát. A derékhoz erősített drótköltemények alatt a számtalan alsószoknya súlyát (amelyeknek a mosását sem vitték túlzásba) alig lehetett elbírni.

Ehhez a tizenhatodik századi spanyol udvarban például még egy fél méter átmérőjű gallért is kellett viselni (olyasmit, amilyet ma kedvenc háziállatainkra szoktak erősíteni műtét után, hogy ne rágcsálják a sebeiket). Nem elég, hogy ez borzasztó kényelmetlen lehetett, de olyan hatása is volt, mintha a nők feje egy hatalmas tálcán feküdne, teljesen elkülönülve többi testrészüktől.

A tizenhatodik századi Velencében chopine-nek nevezték el azt a cipőfajtát, amelynek a parafa talpa akár a nyolcvan centi vastagságot is elérte. A divathullám nem elég, hogy kimerítette Itália parafakészletét, de hatalmas vihart is kavart bizonyos körökben: az egyház például pártolta, mivel korlátozta a nőket a mozgásban (többek között az olyan, "bűnös élvezetek" űzésében, mint a tánc). Angliában, ha a menyasszony chopine segítségével hamísította meg magasságát, férjének jogában állt a frigyet semmisnek tekinteni.

Az elviselhetetlenül kényelmetlen ruhák és cipők kultusza - amely sok korban társadalmi okokra vezethető vissza - egészen a századfordulóig tombolt. A huszadik század legelején főleg európai művészek hozták be a divat köztudatába a kényelmet és az egészséget mint fontos szempontot a ruházkodásnál.

A test szabadsága, a stílus uralma

"Biztos vagyok benne, hogy a nők is szeretnék öltözéküket művészi értelemben megújítani, s át merik hágni a divat törvényeit. Mert bátorságra van szükség. Nincs még egy terület, ahol az egyformaság az egyéniséget annyira elszürkítené, és semmiben sem olyan erős a társadalom zsarnoksága, mint a divat birodalmában" - írta Maria van de Velde 1900-ban, egy reformruha-katalógus előszavában, a korát jócskán megelőzve.

A férje, Henry van de Velde, a belga art noveau kiemelkedő alakja, széles nyilvánosság előtt harcolt az egészséges, kényelmes és mégis esztétikus öltözködés érdekében; a test szabadságát és a stílus uralmát hirdette.

Az emancipáció és a háborúk rásegítettek az új irányzat kibontakozásához. Képzeljük csak el Marlene Dietrichet, a gyönyörű német színésznőt, amint reggel kikel az ágyából, és szoknya helyett inkább nadrágot húz, hogy megbotránkoztassa az embereket. Az már más kérdés, hogy végül tömegdivat lett ebből, hiszen akkora sikere lett az "extrém" ötletnek, hogy pillanatokon belül elkészítették az első, Marlene néven futó konfekció szabásmintákat.

A híres emberek sokszor direkt, néha pedig véletlenül válnak divatdiktátorrá egyéni, karakteres öltözködési stílusukkal, amivel néha előre-, máskor pedig hátramozdítják a kényelmes ruhák diadalmenetét. Vegyük például azt, amikor fél Amerika merevítős melltartóban aludt, mert Marilyn Monroe, az amerikai szexdíva kitalálta, hogy úgy szebb marad a mell formája.

A huszadik század kezdete óta tehát egyre lezserebben öltözködünk, és pár visszaesést leszámítva - mint a hatvanas-hetvenes években a műpilla vagy a szűk farmer (amit csak fekve lehetett felhúzni), illetve a nyolcvanas évekből a cicanadrág és a tiszta műszál anyagok - a kényelem útját járjuk.

Mindenkivel megesik tehát, hogy néha bevág a bugyija, de ilyenkor elég, ha eszünkbe juttatjuk a korabeli alternatív kínzóeszközöket, amelyeket a divat álruhájába öltöztettek, és azonnal megkönnyebbülünk.

Lola