Éretten is hódíthatsz!

Vágólapra másolva!
Ahogy telnek az évek, sokan aggódva néznek a tükörbe, hiszen csökken a bőr feszessége, megjelennek az első ráncok, őszül a haj. Szembe kell néznünk a változással, hiszen nem maradhatunk örökké húszévesek. A helyes hozzáállás kialakításával azonban elkerülhetjük a pánikot, az öregedéstől való félelmet. Ha igényesek vagyunk önmagunkkal szemben, szépségünket és lelki harmóniánkat soha nem veszíthetjük el.
Vágólapra másolva!

Sokszor túlságosan ragaszkodunk a régi, jól bevált sminkünkhöz, frizuránkhoz, öltözködésünkhöz, pedig gyakran már mi is érezzük, hogy ránk férne egy kis változtatás. Nem teszünk jót az önbizalmunknak azzal, ha a tükör előtt folyton azt hajtogatjuk: "Ugyanúgy nézek ki, csak több ősz hajszálam van, és mélyebbek lettek a ráncaim!" Ne azt az arcot, ne azt az alakot keressük, amelyet tíz vagy húsz évvel ezelőtt láttunk a tükörben. Tetszik vagy sem, a múltat el kell engedni, és önsajnálat helyett magunkat a jelenben kell értékelni.
Lepjük meg magunkat és környezetünket egy új frizurával, változtassuk meg a sminkünket és frissítsük fel a ruhatárunkat. Aki bölcs, nem fél a változtatástól.

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

A két kép ugyanarról a hölgyről készült. Modellünk legalább tíz évet fiatalodott egy jó sminkkel, a megfelelő színű ruhákkal és kiegészítőkkel

Tegyük fel magunknak a kérdést: elégedettek vagyunk-e az életünkkel, munkánkkal, céljainkkal, jó-e az irány, amelyen haladunk? Ha nem, talán a kialakított imázson kellene változtatni. Nincs értelme becsapni önmagunkat.
Legyünk objektívek: állapítsuk meg kritikus szemmel, mi áll jól és mi nem öltözködésben, viselkedésben, életstílusban. Sokan csak azért öltenek magukra divatosnak hitt, feltűnő ruhadarabokat, hogy magukra tereljék a figyelmet. Nincs elég önbizalmuk, hogy vállalják a saját stílusukat. Az a legfontosabb, hogy mit gondolunk önmagunkról. A mások felé kivetített imázs szoros kapcsolatban van az énképünkkel.