Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Idén a francia divattervezők voltak a legnépszerűbbek, még a nemzetközi hírességek között is. Nicole Kidman a Dogville bemutatóján Christian Lacroix-estélyit viselt, Liz Hurley, Monica Bellucci és Julie Delpy pedig Dior-ruhában pompázott.

A fesztivál egyik legrosszabb választását Adriana Karembeu cseh modell követte el, aki görög stílusú, szivárványszínű estélyiben nem éppen a legjobb ízlésről tett tanúbizonyságot.

Penélope Cruzt viszont elismerő pillantások követték a cannes-i fesztivál megnyitóján, a 29 éves színésznő ugyanis a Tulipános Fanfan című filmje bemutatóján egy gyönyörű és ízléses spanyol ruhában jelent meg. Fekete flamenco-ruhát viselt, a haját szigorúan összefogta, és hátrasimította, csak egyetlen pazar és feltűnő kiegészítő volt rajta: a nyakéke, ami az egyszerű ruha miatt még inkább érvényesült.

Azonban nem csak Penélopénak volt feltűnő ékszer a nyakában, David Bowie felesége is kitett magáért. Az ex-szupermodell Iman kétmillió dolláros, 56 karátos vadvirágmintájú designer-nyakéket viselt, amelyben 5000 darab gyémánt csillogott.

Nicole Kidman egy mintás Pucci-ruhában jelent meg, és ezzel új fejezetet nyitott a divattörténelemben: újra visszatért ugyanis a nyomott mintás ruha a divattervezők kedvencei közé.

Forrás: MTIForrás: MTIForrás: MTI
Monica Bellucci romantikus stílusbanLambert Wilson színész Monica Belluccival érkezettAdriana Karembeu szivárványszín ruhájában

Szinte csak hosszú ruhákat lehetett látni a filmfesztiválon, annak ellenére, hogy a divattervezők megjósolták: újra divat lesz a mini. Miniruhát vagy szoknyát csak elvétve lehetett felfedezni, azt is inkább csak az utcán.