Tengerigyümölcs-kosár

Ha eljutottunk vagy készülődünk a tengerpartra, akkor nosztalgiázás vagy felkészülés gyanánt, ha pedig idén nyáron nem sikerül sós tengeri levegőt szívnunk, akkor a hiánypótlás okán érdemes megpróbálnunk a tenger gyümölcseit saját konyhánkban elkészíteni. Könnyebb lesz, mint elsőre gondolnánk.

Osztriga - a szerelmesek kagylója

Kevés olyan eledel van a világon, amelyiknek akkora kultusza, és mítosza lenne, mint az osztrigának. Annak ellenére, hogy sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy egy félig felnyílt kagylóhéjból kiszürcsöljenek egy citromlétől félig ájult, de még élő, kissé takonyszerű valamit. Pedig az osztriga tényleg nagyon finom, és bár soha nem bizonyították, állítólag minden más ételnél jobban képes felkorbácsolni a szexuális vágyat.

Itt, ha lehet, még fontosabb, hogy friss kagylót vegyünk, mint a fekete kagylónál, egyetlen nem túl friss osztriga is iszonyú kínokat tud okozni. Fogyasztás előtt, tehát darabonként szagoljuk meg, és cseppentsünk rá egy kis citromlevet. Ha az állat a savval érintkezve összerándult, garantáltan élő, friss példányról van szó.

A friss, élő osztrigának ezen felül két ismertető jele van. Az első, hogynagyon nehéz felbontani, a másik, hogy miután ez sikerült, némi sós tengervíz csorog ki belőle.

A felnyitása nagy rutint igényel, amihez ún. osztrigabontó kést használnak. Ezzel a rövid, tőrszerű eszközzel könnyebben lehet a kagylóhéj csúcsosabb végén bevágni a szorosan záródó mészburokba.

Ha az osztrigát nem nyersen és hidegen fogyasztjuk, a friss kagyló testét vegyük ki a héjteknőből, és az elkészítés módjától függően süssük, pároljuk, főzzük. Bármilyen formában készítjük is el, a citrom nem hiányozhat, és, ha társaságot hívunk osztriga-vacsorára, egy főre 8-10 kagylót kell számolnunk.

Tintahal - a finom szörnyeteg

Nehéz felfedezni az összefüggést a tengerparti szálloda svédasztalánál kínált rántott tintahalkarikák és az élőlény között - bátran kijelenthető, hogy a szépia az egyik legbizarrabb küllemű állat.

Tíz karja van, amin tapadókorongokat találunk, ezek a veszik körül a csőszerű állkapcsot. A testet körülveszi az "úszólebeny", ennek mozgásával elegánsan siklik előre vagy hátra.

A tintahalat a tenger kaméleonjának is nevezhetjük, mivel a bőre több ezer pigmentsejtet tartalmaz, ezek vagy összehúzódnak, vagy kitágulnak, így pillanatok alatt megváltoztatják az állat színét. Hihetetlenül fejlett a látása, a szeme a legrövidebb időn belül eljuttatja az agyhoz az információkat.

Ha tintahalat veszünk, akkor válasszuk inkább a már megtisztított, esetleg feldogozott példányt, pláne, ha mindennemű kegyetlenség hiányzik belőlünk: a tintahal feldolgozásánál ugyanis az állat fejét, és csápjait le kell vágni, a beleit, és a testében lévő szépiacsont ki kell operálni, majd az üres "zsákot" többször alaposan átmosni. Ezt aztán lehet szeletelni és rántani, vagy akár finomságokkal megtölteni.

Az ehető király és udvartartása

Nem csak a nevében, de a méreteit, és az ízét tekintve is megérdemli a jelzőt a királyrák. A rákok uralkodója ugyanis valóban az egyik legnagyobb és legízletesebb húsú rákfajta. Az impozáns méret sajnos becsapós: csak az ollókban és a hát egy részében levő hús fogyasztható belőle.

Nem olyan nehéz enni, mint azt első blikkre gondolnánk: az ollókat egy éles késsel ketté lehet vágni, a fej- és a farok-rész kézzel letörhető, a farok-páncélt pedig könnyen leválaszthatjuk a húsról.

A királyrákot általában rizsételekbe keverve vagy paradicsomos, tejszínes mártásban fogyasztják, de grillezhetjük is, ilyenkor figyelnünk kell arra, hogy ne az ollóban található hús kerüljön alulra, mert gyorsan megéghet.

A fűszerekkel is érdemes csínján bánni, hogy ne nyomjuk el az étel különleges alap ízét.

A király udvartatása a garnélarák, szinte már hétköznapi eledel számos fajtáját fogyasztják. Garnélarákot vásárolhatunk előfőzve, megtisztítva vagy páncélosan, frissen vagy lefagyasztva. Az egyik legnépszerűbb fajta a halvány-vörös mélytengeri garnéla, amelynek farka enyhén rózsaszínű.