A zöld rém és fehér kísérője

Vágólapra másolva!
A karfiol és a brokkoli a talán a leggyakrabban említett zöldség - a spenót mellett - , ha a legutáltabb ételek listáját szeretnénk felállítani. De a zöld-fehér kettős mégis előkelő helyre kerülhet az étrendünkbe, ha megbarátkozunk velük, és megismerjük számos jó tulajdonságukat: például az alacsony kalória-, magas rost-, vitamin- és antioxidáns-tartalmukat. 
Vágólapra másolva!

Sajtos-mustáros karfiol

Hozzávalók: 1 nagyobb fej karfiol, fél pohár joghurt, 20 dkg cheddar sajt, 1 teáskanálnyi dijoni magos mustár, 2 evőkanál zsemlemorzsa, só, bors

Elkészítése: Szedjük szét a karfiolt rózsáira, mossuk meg hideg vízben, majd forrásban lévő sós vízben főzzük 8-10 percig. Szedjük ki a főzővízből és csepegtessük le. Egy kisebb tálba keverjük össze a joghurtot, a reszelt sajtot és a mustárt. Fűszerezzük őrölt borssal és sóval. Tegyük a megfőzött és lecsepegtetett karfiolt egy hőálló üvegedénybe, kanállal a sajtos keveréket simítsuk a tetejére, majd zsemlemorzsával szórjuk meg. Középmeleg sütőben süssük 30-40 percig.
Elkészíthetjük úgy is, hogy a karfiol alá fűszerezett és serpenyőben elősütött csirke- vagy sertéshússzeleteket teszünk.

Zsályás-pórés rakott karfiol

Hozzávalók: 1 közepes méretű karfiol, 10 dkg póréhagyma, 2 evőkanál vaj, 2 ág zsálya, 3 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál magos mustár, 3 evőkanál liszt, 4 dl tej, 10 dkg reszelt trappista sajt, só, bors

Elkészítése: A karfiolt vágjuk négyfelé, zsenge zöld leveleit is hagyjuk rajta. Mossuk meg alaposan, majd forrásban lévő sós vízben főzzük 5 percig. Szűrőkanál segítségével szedjük ki, és csepegtessük le jól. Egy lábasban forrósítsuk fel a vajat, adjuk hozzá a finomra összevágott póréhagymát, és az összecsapkodott zsályaleveleket is, majd pároljuk néhány percig. Szórjuk rá a lisztet, keverjük jól el, majd kis adagokban, állandóan kevergetve öntsük hozzá a forró tejet. A sűrű mártáshoz adjuk hozzá a mustárt és a reszelt sajtot. Ízesítsük sóval és darált feketeborssal, majd forraljuk jól ki. Egy kisebb méretű tűzálló tálat kenjünk ki olívaolajjal, tegyük bele a megfőzött karfioldarabokat, vonjuk be a mustáros mártással, majd előmelegített sütőben, 20-25 percig 160 fokon addig süssük, míg pirosra pirul.

Kókuszos karfiolcurry

Hozzávalók: 1 fej karfiol, 1 szál sárgarépa, 2 evőkanál olívaolaj, 1 diónyi friss gyömbér, 1 gerezd fokhagyma, 1 doboz kókusztej, 1 evőkanál curry fűszerkeverék, fél zöldcitrom, 1 szál citromfű, 1 csokor friss korianderlevél, só, darált bors

Elkészítése: Forrósítsuk fel az olívaolajat egy fazékban, adjuk hozzá a vékony csíkokra felvágott gyömbért és fokhagymát. Pároljuk fél percig, míg az ízük kioldódik. Tegyük hozzá a felkarikázott sárgarépát és az apróra feldarabolt citromfüvet. Pár perces párolás után szórjuk rá a curryt, keverjük jól el, hogy teljesen feloldódjon, majd öntsük fel a kókusztejjel. Öntsünk még hozzá annyi vizet, hogy épp ellepje. Ízesítsük sóval, kevés darált borssal, majd közepes lángon főzzük puhára. Mielőtt levennénk a tűzről, facsarjuk bele a zöldcitrom levét és forraljuk jól össze. Tálaljuk tálkákba, tetejét bőven szórjuk meg összetépkedett korianderlevéllel. Aki szereti a csípős ízeket, chilipaprikát is főzhet bele.

Mandulás brokkolikrémleves

Hozzávalók: 50 dkg brokkoli, 5 dl tej, 100 g szeletelt mandula, őrölt szerecsendió, őrölt fehérbors, 1 zöldségleves kocka, só

Elkészítése: Tegyük egy fazékba a megmosott és rózsáira szedett brokkolit, ha friss brokkolit használunk, a gyengébb szárait is beletehetjük. Öntsük fel annyi vízzel, hogy háromnegyedig ellepje. A mandulát tegyük tiszta és száraz serpenyőbe, állandó kevergetés mellett pirítsuk aranysárgára, a felét tegyük a levesbe. Fűszerezzük őrölt fehérborssal, őrölt szerecsendióval, sózzuk és a leveskockát is adjuk hozzá. Főzzük tíz percig, majd öntsük hozzá a tejet is. Forraljuk jól össze, majd merülő mixerrel pürésítsük. Tálaljuk leveses csészékbe vagy tányérokba, tetejét bőven szórjuk meg pirított mandulával.

Forrás: [origo]


Brokkolival töltött burgonya

Hozzávalók: 4 db nagyméretű burgonya, 2 evőkanál margarin, 3 evőkanál liszt, 2 evőkanál vaj, 4 dl tej, 1 fej brokkoli, 2 db tojás sárgája, 15 dkg trappista sajt, só, őrölt bors, fél darab zöldségleves kocka, 1 teáskanál bazsalikom, kevéske őrölt szerecsendió

Elkészítése: A burgonyákat folyó víz alá tartva, szivaccsal dörzsöljük át, majd tegyük egy sütőlapra, és meleg sütőben 140 fokon süssük egy órán keresztül. Szedjük rózsáira a brokkolit, mossuk meg, a vastagabb szárait is használjuk fel. Forrásban lévő sós vízbe dobva főzzük két percig, majd szedjük át egy hideg vízzel telt edénybe. Várjunk míg kihűl, majd szűrőedényben csepegtessük le alaposan, és vágjuk kis kockákra. Egy kisebb lábasban forrósítsuk fel a margarint, szórjuk bele a lisztet, és állandóan kevergetve, öntsük hozzá a forró tejet. Addig forraljuk, míg sűrűbb mártás lesz. Tegyük bele a leveskockát, ízesítsük sóval, kevéske őrölt borssal, őrölt szerecsendióval és bazsalikommal. Ha kissé kihűlt, keverjük bele a tojások sárgáját és a felkockázott brokkolit is. A megsütött burgonyákat vágjuk hosszában kétfelé, közepét teáskanál segítségével vájjuk ki. Tegyük egy vajjal kikent nagy tűzálló tálba, majd csorgassuk meg a közepét olvasztott vajjal. Töltsük meg a töltelékkel, tetejére reszeljük a sajtot. Előmelegített sütőben 160 fokon süssük 30-35 percig, még a teteje pirosra sül. Ropogós salátalevelekkel tálaljuk. A töltelékbe keverhetünk felkockázott paprikás szalámit, vagy megpirított húsos szalonnát is.

Brokkolis rétespite

Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 1 fej brokkoli, 3 dl tejszín, 3 tojás sárgája, 15 dkg füstölt sonka, só, darált bors, őrölt szerecsendió, 2 evőkanál extra szűz olívaolaj

Elkészítése: Hajtogassuk szét négy réteslapot, majd tegyük egyenként egymás tetejére kissé elfordítva, ferdén. A laprétegeket csorgassuk meg olívaolajjal. a beolajozott lapokkal béleljünk ki egy közepes kerek peremes sütőformát, úgy, hogy a réteslap szélei kilógjanak a formából. Szedjük rózsáira a brokkolit, mossuk meg jól hideg vízben, majd dobjuk forrásban lévő sós vízbe. Főzzük egy-két percig, utána szedjük át egy hideg vízzel telt edénybe. Ha jól lehűlt, tegyük át egy szűrőedénybe, és csepegtessük le alaposan. Öntsük a tejszínt egy kis tálba, tegyük hozzá a tojássárgákat, ízesítsük sóval, kevés darált borssal és őrölt szerecsendióval, majd keverjük alaposan össze. Tegyük a leforrázott brokkolirózsákat a kibélelt formába, szórjuk meg a csíkokra összevágott sonkával, majd öntsük rá a tojásos tejszínt. Hajtogassuk rá a réteslap széleit, tegyük előmelegített sütőbe és 140-150 fokon süssük 30-40 percig, míg a tojásos massza szépen meg nem szilárdul. Ha elkészült, szeleteljük cikkekre.