Magyaros ünnepi menü

Vágólapra másolva!
A lajosmizsei Tanyacsárda híres főszakácsa bejárta a világot, de változatlanul a hagyományos magyar ételek híve, mondhatnánk szerelmese. Nem véletlen, hogy igazán magyaros menüt állított össze szentestére.
Vágólapra másolva!

Mákos guba, ahogy a mama készítette

Hozzávalók (5 személyre): 60 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 6 dl tej, 2 db tojás, 6 dkg vaj, 20 dkg cukor, 2 g só, 4 dkg zsír, 15 dkg mák, 2 dkg vaníliás cukor, 20 dkg málna

Forrás: Magyar Konyha


A lisztet átszitáljuk, majd dagasztótálban meleg helyre tesszük. Ezután élesztőből, tejből (amit előzőleg meglangyosítottunk) kevés cukorral és liszttel kovászt készítünk. A dagasztótálban előmelegített liszthez adjuk a kovászt, sót, cukrot, tojássárgáját, vajat, reszelt citrom héját. Az egészet jól kidolgozzuk (dagasztjuk), amíg szép hólyagos nem lesz. Ezután meleg helyen kelesztjük, majd a gyúródeszkát meglisztezzük, erre borítjuk a kelt tésztát. Pogácsaszaggatóval vagy egy talpas poharat lisztbe mártunk, és félhold alakú galuskákat szaggatunk.
A sütő tepsit olajjal megkenjük, és belerakjuk sorban a galuskákat. Vajjal meglocsoljuk és beszórjuk cukorral elkevert darált mákkal, majd újabb galuskaréteget teszünk rá, és 180-200 fokos sütőben készre sütjük.
Tálaláskor kevés forralt tejet vaníliás cukorral elkeverünk, és ezzel meglocsoljuk, valamint külön málnaszószt adunk hozzá.

Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 2270 kJ/540 kcal
Ajánlott ital: édes vörösbor - Fine Ruby Portwine Noval Pincészet

Cseresznyével töltött pulykamell

Forrás: Magyar KonyhaHozzávalók (5 személyre): 1 kg pulykamell, 3 dkg só, 1 dkg szárnyas fűszerkeverék, 2 g őrölt bors, 30 dkg magozott cseresznye, 80 dkg burgonya, 25 dkg brokkoli, 25 dkg paradicsom, 10 dkg liszt, 3 g szerecsendió, 2 tojás, 10 dkg vaj, 1 csokor petrezselyem, 2 dl olaj

A pulykamellet felnyitjuk, formázzuk, a formázásnál leeső darabokat félretesszük.
Az egészben hagyott, felnyitott húst húsvetővel lazítjuk, fűszerezzük sóval és szárnyas fűszerkeverékkel, és állni hagyjuk, míg a tölteléket elkészítjük. A formázásnál levágott húsokat apró lyukú húsdarálón ledaráljuk, fűszerezzük, belekeverjük a magozott cseresznyét, és a már előkészített pulykamellbe töltjük. Fóliába csavarjuk és sütőben készre sütjük. Sütés után kivesszük a fóliából és felszeleteljük. Vajban párolt zöldségekkel, sült paradicsommal, szalmaburgonyával tálaljuk.

Elkészítési idő: 60 perc
Egy adag: 1740 kJ/416 kcal
Ajánlott ital: Egri Leányka Zengő 2002

Tejespite barackízzel

Hozzávalók: 1 liter tej, 20 dkg liszt, 10 dkg cukor, 1 dkg só, 3 db tojás, 10 dkg barackíz, 0,5 dl barackpálinka, 20 dkg sárgabarack befőtt, 1 dkg vaníliás cukor

Forrás: Magyar KonyhaLisztből és tejből sóval, cukorral, vaníliás cukorral, tojással palacsintatésztát készítünk. Sütőtepsit vékonyan kizsírozunk, kb. ujjnyi magasságban beleöntjük a palacsintatésztát. A sütőt jól felforrósítjuk (250-300 fokra), a tésztát a forró sütőben szép pirosra sütjük. Sütés közben hólyagok keletkeznek, amik a tészta jó állagát tükrözik. Amikor megsült, kivesszük a sütőből, pihentetjük, kockákra vágjuk, barackbefőttel díszített tálra helyezzük. Leöntjük barackpálinkával elkevert forró barackízzel. Tetejét megszórjuk porcukorral.

Elkészítési idő: 55 perc
Egy adag: 2760 kJ/660 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Szamorodni Édes 2000