Hideg, dinnyés paradicsomleves

Vágólapra másolva!
Végre itt a jó meleg idő, ilyenkor nem mindig esnek jól a nehéz ételek, annál inkább a hűsítő saláták, levesek. A következő napokon ilyen hideg levesek receptjeit osztja meg velünk szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 1 kg görögdinnye, 4 db érett paradicsom, 5 evőkanál olívaolaj, 5 levél friss bazsalikom, 1 db citrom, só, őrölt bors.

A paradicsomokat hámozzuk meg, majd vágjuk négyfelé és nyomkodjuk ki a magját. Egy nagy lábasba forrósítsuk fel az olíva olajat, tegyük bele a paradicsomot és a bazsalikomleveleket. Erős lángon kezdjük lepirítani. Ha már a levét elpárologta, adjuk hozzá az összekockázott és kimagozott dinnyét, a citrom kinyomott levét. Sóval és őrölt borssal ízesítsük.
Ha a dinnye nem enged elég levet, szükség esetén kevés vízzel is felengedhetjük. Főzzük körülbelül 10 percig, majd merülő mixerrel pürésítsük. Hűtsük le jól, majd jéghidegen tálaljuk.
Tálaláskor tehetünk bele összekockázott paradicsomot és dinnyehúst is, és szórjuk meg összevágott friss mentalevéllel.