Az Oroszlán kapcsolatai

Vágólapra másolva!
Oroszlán kedvesünk igen szenvedélyes, és nagyszerű az ágyban is, ráadásul mindent megtesz, hogy elkényeztessen minket. Arra azonban figyeljünk, ne váljunk egyszerű "kiegészítővé" mellette, és időnként azt is el kell viselnünk, hogy mással flörtöl.
Vágólapra másolva!

Az Oroszlánok nagyon meleg szívűek és családcentrikusak. Nagyvonalúságuk a szeretetben is megnyilvánul: szeretnek adni, és örömet jelent nekik, ha a családért tehetnek valamit. Jellemző, hogy még az utolsó fillérjüket is odaadnák, ha látják, hogy szükséget szenved valaki a családban vagy a baráti körben - szinte emberfeletti erőfeszítésekre képesek a szeretteikért. Dicsérjük sokat Oroszlán családtagunkat, hiszen jó közérzetéhez ez elengedhetetlen. Nagyon fontos neki, hogy állandóan pozitív megerősítéseket kapjon, csak ekkor mutatja meg érzékeny és szeretetreméltó valóját. Ha kritikusan viszonyulunk hozzá, és folyton piszkáljuk, akkor nem sok jóra számíthatunk tőle - viszont annál több drámai jelenet és hangos veszekedés vár ránk.

Az Oroszlán szülőknek nagyon fontos az, hogy minőségi módon neveljék a gyereküket: nekik mindenből csak a legjobb lehet jó. Ugyanakkor nagyon sokat is követelnek tőle, mert azt szeretnék, hogy kitűnjön a tömegből és minél büszkébbek lehessenek rá. Több különórára, tanfolyamra járatják a gyerekeket az iskolai tanulmányok mellett, de mindenhol magasra teszik nekik a mércét.

Az Oroszlánok szerethető szülők, hiszen a gyerekek nagyon hamar rájönnek arra, hogy szüleik néha látványosan adnak hangot a véleményüknek, de nagyon melegszívűek és nagyvonalúak. Emellett mindent megtesznek, hogy megvédelmezzék a kicsinyeiket, testi és lelki értelemben egyaránt biztonságot nyújtanak. Ráadásul nagyszerű játszópajtások, és igen kreatív szórakozásokat találnak ki a gyerekeik számára.

Ha találunk egy Oroszlán barátot, akkor igazán nagyvonalú embert ismerhetünk meg benne. Bármilyen problémával fordulhatunk hozzá - mindig, minden esetben remélhetünk tőle segítséget! Semmit nem sajnál tőlünk, sőt! Ha kérünk tőle egy szem cukorkát, akkor egy egész zacskóval kapunk majd! Figyeljünk ebben a kapcsolatban az adok-kapok egyensúlyára! Oroszlán barátunk nagyon szeret adni, de ne hagyjuk, hogy mindig ő fizessen - hiszen a kényeztetésre is ugyanúgy szüksége van. Ami a kapcsolatban kényes téma lehet: Oroszlán barátunk hajlamos arra, hogy fényűző és drága ajándékokat vegyen nekünk, és ha nem tudjuk ezt viszonozni, akkor kellemetlenül érezhetjük magunkat. A baráti kapcsolat gyenge pontja Oroszlán barátunk büszkesége. Figyeljünk arra, hogy ne kritizáljuk, hiszen ezt nagyon nehezen viseli el. Ha segíteni szeretnénk neki egy-egy kritikával, akkor nagyon finoman és diplomatikusan fogalmazzuk meg, és arra is üügyeljünk, hogy mondanivalónkat "rejtsük el" dicséretek közé!