Augusztusi wellness-horoszkóp

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nyilas (november 22. - december 21.)
A szokásosnál jobban igényled azt, hogy tökéletesen jelenhess meg mások előtt. Ha korábban csak az "alapdolgokra" futotta a türelmedből, akkor most egyre nyitottabbá válsz a testápolás és az egészséges élet területén - ha pedig ezelőtt is adtál magadra, akkor ebben a hónapban kifejezetten piperkőccé válhatsz. Nem kell sok minden ahhoz, hogy teljesen átalakuljon a külsőd - sőt, az önbizalmad és a hangulatod is pozitívan változhat meg, ha végre azt látod a tükörben, amit szeretnél. A leggyorsabb hatása talán egy kellemes, új parfümnek vagy kölninek lehet: használd ki az aromaterápia hatásait! Egészségügyi szempontból a végtagjaidra, elsősorban a kezeidre kellene jobban ügyelned. Nemcsak a bőröd száradhat ki, ha nem ápolod megfelelően, de kisebb baleseteket is szenvedhetsz, ha nem vagy elég körültekintő. Ha számítógéppel dolgozol, akkor próbálj meg - a lehetőségeidhez mérten - kevesebbet gépelni, nehogy megfájduljanak az ízületeid. A hangulatod augusztusban nagyon nyitott lesz! Sokszor érzed úgy, hogy szükséged van a színes és könnyed programokra, amelyek nagyon kikapcsolnak, pihentetnek, de kellően dinamikusak ahhoz, hogy ne unatkozz!

Bak (december 22. - január 20.)
A nyári melegben a folyadékbevitel nagyon fontos, de nemcsak az egészséged szempontjából. Ha sok gyógyteát, vagy ásványvizet iszol, akkor segítesz a szervezetednek megszabadulni a méreganyagoktól - így pedig összességében jobban érezheted magad. Ha szeretnél néhány kilót fogyni, arra is jó módszer lehet egy léböjtkúra, ám ilyenkor érdemes arra figyelned, hogy minden vitamint és ásványi anyagot bevigyél a szervezetedbe, nehogy valamiben hiányt szenvedjen. Az ilyen kúrák, bár hatásosak, nem alkalmasak arra, hogy hosszú távon folytassuk őket. Egészségügyi szempontból érzékenyebbé válhat a bőröd, ezt különösen a napozás alkalmával érdemes szem előtt tartanod! Még a szokásosnál is óvatosabbnak kell lenned, ha napra mész, és arra is figyelj, hogy ne most akarj új tusfürdőket, kozmetikumokat kipróbálni. A hangulatod nyugodt lehet a következő hetekben, de azt is megtapasztalod, hogy lassabb vagy, mint a megszokott! Adj magadnak mindenre egy kicsit több időt, és aludd ki magad minél többször alaposan!

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Az augusztust érdemes lenne arra használnod, hogy felfedezel olyan új dolgokat, amelyekre igazán szükséged volt már: a színeket, az ízeket, az új helyeket és mindazt, amire eddig nem jutott időd. Vegyél ki néhány nap szabadságot, amikor csak magaddal foglalkozol, és kipróbálod mindazt, amire eddig nem volt alkalmad. Ez a feltöltődés ugyanolyan fontos neked, mint az étel vagy az ital - ha elég "pozitív hatás" ér, akkor sokkal élénkebben és kreatívabban tudod magadat belevetni a napi feladatokba, sőt, talán még hatékonyabb is leszel, mint előtte. Egészségügyi szempontból is oda kell figyelned arra, hogy feltöltsd a raktáraidat: a melegben sokkal több folyadékra lehet szükséged a következő hetekben, tehát bárhová is mész, mindig legyen nálad legalább fél liter innivaló! Természetesen a cukros, szénsavas üdítők kerülendőek - válassz inkább különleges gyümölcs- vagy gyógyteákat! A hangulatod nagyon érzékeny lesz, nagyon vágysz a szeretetre és a kedvességre. Titokban azt szeretnéd, hogy szerelmed a tenyerén hordozzon. Ha ezt megkapod tőle, akkor nagyon jól érzed magad a bőrödben!

Halak (február 20. - március 20.)
Azt tapasztalhatod, hogy az elkövetkező hetekben többször kell szembenézned a haspuffadással, az emésztési problémákkal. Elképzelhető, hogy ennek az oka nem a helytelen étrendben keresendő, sokkal inkább a stresszes életmód tehető felelőssé az egészségügyi problémákért. Sokat segíthet, ha gyógynövényekből készült táplálék-kiegészítőt vásárolsz a patikában - emellett próbáld meg harmonizálni a lelkedet is! Iratkozz be egy jógatanfolyamra, ez az ősi mozgásforma a testedet is megerősíti, hatására sokkal jobban bírod majd a napi feszültségeket. Egészségügyi szempontból érzékenyebb lehet a fejed, ezért csökkentened kellene az olyan élvezeti szerek fogyasztását, mint a kávé vagy a cigaretta! Ez a pár hét arra is jó lehet, hogy teljesen elhagyd ezeket a rossz szokásokat! Válaszd erre 13-át, amikor újhold lesz! A hangulatod még a megszokottnál is érzékenyebbé válhat! Ha elérzékenyülsz, akkor ne érezd magad kellemetlenül: a könnyek segítenek abban, hogy feldolgozd a problémákat!