Szeptemberi előrejelzés

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!
Mérleg (szeptember 23. - október 23.)

Skorpió (október 24. - november 22.)
Ez a hónap talán egy szakítással indul önnek, de ez közel sem lesz annyira fájdalmas, és képesek lesznek azután is jó barátok maradni, hogy a szerelem már elmúlt önök között. Próbálja meg azt a fejében tartani, hogy még mindig jobb egy baráttal együtt lenni, mint egy boldogtalan kapcsolatban szenvedni. Az élete minden területén szükség lehet arra, hogy félretegye azt az érzelmi megközelítést, amiről ön egyébként híres. Próbáljon meg minél objektívebb és tárgyilagosabb lenni, és szorítsa egy kicsit háttérbe a szenvedélyes érzelmeket. Ezek ugyanis könnyen más megvilágításba helyezhetik az eseményeket - a rózsaszín vagy éppen haragoszöld szemüveg, amin keresztül szemléli a világot, hamis képet rajzolhat önnek, így pedig elkerülhetetlen lesz az, hogy hibás ítéleteket hoz meg. A hónap végén különösen szerencsés időszak köszönthet önre, úgy érezheti, hogy egyik pillanatról a másikra minden sikerül, és hirtelen minden a helyére kerül. Úgy tűnhet önnek, mintha valamilyen felsőbb hatalom egyengetné az útját, és mutatná meg önnek azt, hogy mikor mit kell lépnie ahhoz, hogy minden ügye sikeresen végződjön. Érdemes bíznia a jó szerencsében, és hinnie abban, hogy nagyon boldog és szerencsés események várnak önre.

Nyilas (november 23. - december 21.)
A szeptember nem lesz a legjobb hónap önnek, úgy érezheti, hogy nem látja elég élesen az élete eseményeit, minden ködösnek és bonyolultnak tűnhet a szemében. Különösen a családi ügyekkel kapcsolatban kell komoly kihívásokra felkészülnie: talán csalódás vár önre, mert egy családtagja egyáltalán nem úgy viselkedik, mint ahogyan ön azt tőle várja. De akár arról is szó lehet, hogy saját magával szemben vagy egy olyan elintézetlen ügye, amit nem tud feldolgozni, és ami minden gondolatát és érzését befolyásolja, megmérgezi. A párkapcsolatában is bizonytalanabb időszak következhet el, amikor talán olyan dolgokat is mond a másiknak, amelyeket nem is gondol komolyan - de erre sajnos csak akkor döbben rá, amikor már késő. Inkább várjon néhány hetet, és csak akkor próbálja meg rendbe hozni a problémás ügyeket, amikor már sokkal tisztábban lát, és pontosabban el tudja dönteni, mikor mit kell tennie. Érdemes lenne minél több időt egyedül töltenie, és kicsit befelé fordulni, mert ebben a hónapban különösen fontos, hogy tisztában legyen a saját érzéseivel. Hallgasson a megérzéseire is, az intuíciója időnként sokkal jobb tanácsadó lehet, mint az esze.