Decemberi egészségügyi előrejelzés

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Személyiséged kiteljesedik, és ennek hatása különösen kapcsolataidban mutatkozhat meg. Olyannyira kedves és nagylelkű vagy most másokhoz, hogy még az olyan emberek is barátaiddá válhatnak, akikkel csak üzleti ügyekben, vagy érintőlegesen futottál össze. Új kapcsolataid később életed több területén is hasznodra válhatnak, hiszen sokszor a siker titka a kapcsolatainkon múlik. Egészséged tekintetében ügyelned kell a térded területére, s a csontrendszeredre. Többször is tapasztalhatod majd, hogy testi szinten sokkal nehézkesebb vagy, például reggelente nagyon nehezen tudsz felkelni. Általánosságban egy kicsit fáradtabb lehetsz, mint máskor.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Többször kaphatod magad azon, hogy erőszakos módszerekkel próbálsz meggyőzni más embereket. Munkahelyeden is előfordulhat, hogy kissé elveted a sulykot, és túl lehengerlően nyilvánítod ki véleményedet. A körülötted élő emberek most olyan véleménnyel lehetnek rólad, hogy túl rámenős, és makacs vagy. Gondold végig, hogy esetleg finomíthatnál azokon a módszereken, ahogyan céljaidat eléred - ebben az esetben is tudnál másokat befolyásolni. Egészséged tekintetében előtérbe kerül a veséid területe, ezért nagyon kell ügyelned arra, hogy megfelelő folyadékmennyiséget fogyassz. Erről sokszor elfelejtkezel a napi rohanás, munka közben.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Rájöhetsz arra, hogy munkahelyeden valaki a háttérből irányítja előrelépésedet, karrieredet. Megtapasztalhatod, hogy hatalmasra nő a tekintélyed, és a jó híred a munkahelyeden, ám nem biztos, hogy eszedbe jut, hogy valaki ezt a folyamatot elősegítette. Érdemes lenne egy kicsit körülnézned, hogy ki az, aki ennyire jót akarhat neked, és vajon milyen szándék, érzelem húzódik meg lépései mögött. Adott esetben esetleg viszonoznod kell a segítségét. Egészséged tekintetében előtérbe kerülhet az immunrendszered, sokkal érzékenyebb leszel a vegyi anyagokra is. Nem tanácsos most nagyon tömény tisztítószerekkel dolgoznod, kerüld az erős vegyszerhatású háztartási szereket is.

Bak (december 22. - január 20.)
Olyan információk érhetnek el hozzád kedveseddel, házastársaddal kapcsolatban, amelyek egyáltalán nem szolgálnak örömödre, s nem is gondoltál még arra, hogy ilyen híreket is kaphatsz párodról. Kicsit csalódottnak érzed magad, talán még az is eszedbe jut, hogy kedvesed nem volt méltó a bizalmadra. Azonban mégis győz benned a tolerancia és a megértés, bár egy kicsit elgondolkodtatónak érzed a történteket. Saját magadhoz is nagyon szigorú vagy, és másoktól is szinte a tökéletességet várod el. Tökéletes ember azonban nem létezik. Egészséged tekintetében előtérbe kerül a bőröd és a veséd területe. Előbbit célszerű bőrvédő krémekkel óvnod, utóbbi tekintetében, pedig sok folyadék fogyasztása javasolt.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Önbizalmad jócskán megnő, sokkal öntudatosabb leszel, mint eddig bármikor. Ez azt is eredményezheti, hogy nagyon magabiztosan tárgyalsz üzleti partnereiddel, és magánéletedben is sokkal határozottabban képviseled a véleményedet. Esetleg előfordulhat, hogy túl határozott is leszel, és nagyon biztos önmagadban. Ezzel a viselkedéssel akár visszatetszést is kelthetsz másokban, úgyhogy bánj csínján vele. Az időszak azonban nagyon alkalmas arra, hogy olyan ügyeidben képviseld magad, ahol szükséged lesz határozottságodra. Egészséged tekintetében előtérbe kerül a gyomrod és az emésztőrendszered. Tehát ajánlott, hogy könnyebb, de mégis tápláló ételeket egyél.

Halak (február 20. - március 20.)
Decemberben több olyan alkalom is adódik majd az életedben, amikor szükséged lesz arra, hogy megérzéseidre, ösztöneidre hagyatkozz. Lehet, hogy olyan döntéseket kell hoznod, amelyek eredményében nem lehetsz biztos, hiszen nincs elég információd ahhoz, hogy megjósold a végeredményt. Egyet tehetsz: hiszel saját ösztöneidnek - ebben az esetben nem is fogsz csalódni. Jöhet egy pillanat, amikor egészen tisztán látod a jövőt, és érdemes is komolyan venned ezeket a futó gondolatokat. Egészséged tekintetében előtérbe kerül a szíved és a vérkeringésed, tehát nagyon jól teszed, ha elég pihenőidőt hagysz magadnak, s nem pörgeted túl magad.