Vidéki, városi - másképp társas lények

"Szédül a betonon" - mondják néha lenézően azokra a vidékről a nagyvárosba költözöttekre, akik tapasztalatlanok, és kevéssé talpraesettek. Pedig a szociológus szerint, életrevalóság szempontjából nincs nagy különbség a falun és a nagyvárosban nevelkedettek között - a társas kapcsolataikat tekinve annál inkább. A legjobb dolga persze annak van, aki mindkét helyen kipróbálhatta, milyen gyereknek lenni.

Léna, aki szintén olyan környezetben nőtt fel, ahol voltak körülötte állatok sokszor nevet azon, hogy belvárosban nevelkedett párja, egészen a megismerkedésükig azt hitte az őzikére, hogy az a kicsi szarvas.

"Annak idején biztosan megtanulta, hogy ez hogy van, de sosem szembesült vele, így nem foglalkoztatta. Kiskorától kezdve fent lakott egy körfólyosos ház második emeletén, s amikor a házamba költözött, akkor szembesült vele, hogy bizony néha el kell lapátolni a havat, le kell nyírni a füvet. Nemrég, amikor a barátainkkal az erdőben sétáltunk, arra jött egy kutya. Mindenki simogatni kezdte, ő bizalmatlanul méregette, amikor pedig kullancsot találtunk benne és azon igyekeztünk, hogy kiszedjük belőle, a kedvesem taxiért kiáltott az erdő közepén. Nagyon szórakoztató volt. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy nagyon otthonosan mozog a belvárosban, ismeri a közlekedést, tudja, mikor merre érdemes menni, és ő mutogatta meg a város gyönyörű, számomra ismeretlen helyeit is." - meséli a lány.

Az erdei kalandon a szakember is jót nevet, de aztán elmondja ez nagyon jó példa arra, hogy aki, hozzá szokott az ilyesmihez, nem fél tőle. "A hölgynek megvannak azok az ismerős technikái, melyek alapján tudja miképp lehet egy kullancshoz nyúlni, aki viszont ezzel sosem, vagy ritkán találkozott érthető módon megriad" -állítja Siklaki István, majd kitér arra, hogy az évtizedes rutin, az állandóság, hosszú távon nem biztos, hogy gyönyörködtet.

"Azt mondják aki a természetben nőtt fel, szereti a természetet, de lehet, hogy éppen ezért később, felnőtt életében inkább a városba vágyik. Ismerek olyat, aki mezítláb nőtt fel egy kis faluban, de ha választhat, holt töltse a napját, hamarabb megy tekeregni a belvárosba, mint, hogy kiránduljon egyet a város környéki erdőkben.

Erre rímel Eszter példája, aki a fővárosban nőtt fel, annak is a szívében. "Soha nem töltöttem vidéken a nyaraimat, mert mindkét nagyanyám budai úrinő. Ennek most érzem igazán a hiányát: ma már imádok a városból kiszakadni. A repkedő rovarokat, meg a pókokat nem szeretem, kicsit félek is tőlük, de az egeret bármikor megfogom."

Unalmas természet

Ma már ez az önellátó családi gazdálkodás vidéken is sokkal ritkább, s a mostani felnőttek vidéki nagyszüleik halálával már csak mesélhetnek ezekről a dolgokról a gyerekeiknek, de ugyanazt az élményt nyújtani nem tudják.

Anita azt mondja, tán sosem volt Barbie babája, sem számítógépe, de tökéletesen eljátszott két kaviccsal, vagy az állatokkal, így nehezen tolerálja, hogy gyermeke sokszor unatkozik.

"Nem fér a fejembe, hogy nem találja meg a szórakozását a szabadban, mikor annyi játéklehetőséget kínálunk neki. Ha nincs a közelében számítógép, teljesen elveszett."

A szociálpszichológus szerint a gyerek alkatán és habitusán is múlik, hogy mennyire unatkozós típus, de abban kétségtelenül van igazság, hogy élőlény, elsősorban az állat - bármilyen is legyen az - igen nagy felszólító erővel bír a gyerekek számára.

"Nagyon izgatja, nagyon érdekli a gyerekeket az állatvilág, és nyilvánvaló, hogy egy természetközeli környezetben sokkal több lehetősége nyílik ezt a vágyát kiélni, mint a városi világban. Több lehetősége van, hogy elfoglalja magát. Viszont itt is elmondható, hogy ha nem annyira konszolidált, komfortos a városi környezet - beszéljünk a "kulcsos gyerekekről" - ők is találnak maguknak szórakozást" - mondja a szakember.

Az akár csak egy-két hétig tartó vidéki lét fontosságára már az oktatásban is ráéreztek, hiszen ennek pótlására jött létre az erdei iskola program, vagy a különböző nomád táboroztatás ami egyelőre úgy tűnik beválik, hiszen a nebulók élvezik.