Nyári táborkényszer

Ha itt a nyár, és az amúgyis virgonc gyermekünkre hirtelen rászakad a szabadság, kézenfekvő, hogy a feles energiáit levezetendő - és a nyarat hasznosan, a jó levegőn eltöltendő - táborozni küldjük. Ám bármilyen meglepő, nem minden gyerek lelkesedik az effajta szülői tervért, s ha erőltetik, valószínűbb, hogy megszökik, mint hogy megszokná.

A táborvezető azt meséli, tisztában vannak azzal, hogy minden gyermek más és más, de állítja odafigyeléssel mindenkinél eredményt lehet elérni.

"Alapvetően minden szülő úgy kezdi, hogy összevonja a szemöldökét, mélyen a táboroztató szemében néz és elmondja, hogy az ő gyereke ilyen vagy olyan, erre vagy arra figyelni kell nála és felsorolják a gyerek sajátosságait. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha a gyereknek az érdeklődését fel tudjuk kelteni valamivel - ami egyébként nem nehéz, mert minden gyerek nyitott, érdeklődő és sokat kérdez -, akkor az leköti.

Nekünk, táboroztatónak az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a gyerekek közösségben működjenek és odafigyeljenek egymásra, legyen szó étkezésekről vagy egy gyűlésről. El kell érnünk náluk, hogy érezzék: nem lóghatok ki a sorból. Egyszóval olyan viszonyokat kell teremtenünk, amikor a közösség az első számú erő, amire oda kell figyelni, de mindemellett nagyon fontos, hogy egyesével, minden gyereknél lássuk meg, hogy mi az, amiben ő jó, mi az, ami érdekli, amiben ki tud bontakozni, teljesedni."

József úgy gondolja, hogyha ezt az ember odafigyelésből, hitvallásból csinálja, akkor ez egyrészt nem okoz problémát, másrészt a háromhetes tábor alatt annyira szoros kapcsolat jön létre köztük és a gyerekek között, hogy ez nem is működhet másképp.

Konfliktuskezelésből jeles

Minden gyermeknek meg van a maga élete, a maga problémája, akár táboron belül is, és elkerülhetetlen, hogy kibuggyanjon belőle. A táborvezető szerint ezt is nagyon finoman, de kezelni kell. "Meg kell találni azt a pillanatot, amikor le lehet ülni a gyerekkel négyszemközt és meg kell hallgatni, a kérdéseire válaszolni kell. Soha nem mi oldjuk meg helyette a problémáját, soha nem mi oldjuk meg helyette a feladatait, mi pusztán lehetőségeket villantunk fel, kiskapukat mutatunk, de ezeken neki kell bemennie. Ugyanez a helyzet a gyerekek közti konfliktusoknál is. Elkerülhetetlen, hogy néha bizony legyenek feszültségek a résztvevők között. Mivel a mi táborunkba nem lehet telefont hozni és nem lehet a szülőket naponta hívogatni, csak meghatározott időben, a mi telefonjainkról, nincs apuhoz, meg anyuhoz rohangálás. Probléma nem marad rejtve, hiszen a tábor keretei között keletkezett, és itt is kell megoldani. A tábor egyik nyugodt szegletébe elhívjuk azokat, akiknek egymással gondja van és megbeszéljük a problémákat. Persze nem én, vagy a többi felnőtt oldja meg a dolgot, hanem rájuk bízzuk. Mi csak moderálunk, és utat mutatunk nekik."

Józsefék módszere célravezető lehet, mert a gyerekek 80-90 százaléka visszajáró, soha nem kellett még senkit haza küldeni és soha nem akart még senki hazamenni.

Se telefon, se tévé

Vekerdy Tamás helyesnek tartja, hogy a táborba a gyerekek nem vihetnek telefont. "Ha a gyerekek telefonálgatnak az ugyanolyan rossz, mintha tévéznének, vagy számítógépeznének. Éppen ezek azok a dolgok, amiktől meg kell őket szabadítani a tábor ideje alatt. A tábor nem arra szolgál, hogy elszakítsuk a gyerekeket a szülőktől, de hogy örökké csörögjön a telefon és azon lógjanak a gyerekek, azt nem lehet, hiszen egy táborban is megvan a sajátos élet. Azt azonban lehetővé kell tenni a számukra, ha bármi bajuk van, a táborvezető értesíti a szülőket, vagy akár érmés telefonról is de felhívhassa a szüleit.

"Petra 11 éves korában ment először a mesetáborba. Én egyetértettem azzal, hogy ne vigyen telefont, de annyira ismerem már a lányomat, mindig megtalálja a módját, hogy telefonáljon" - meséli nevetve Erika. "Amúgy imád táborba járni, soha nem volt semmi baja. Néha előfordult, hogy az első pár napban, amíg nem voltak kialakult kapcsolatai, nem érezte túl jól magát - ilyenkor mindig nyüglődött, de aztán másnapra már el is felejtette" - mondja az anyuka, és azt is hangsúlyozza kislánya mai napig tartja a kapcsolatot néhány tábori baráttal.

Bálint anyukája is úgy emlékszik, fia remekül érezte magát a vidéki mese táborban. "Szereti az állatokat, ezért ő vállalta magára az etetésüket. Amikor rájött, hogy ezzel együttjár a koránkelés, kicsit kiborult, de hősiesen végigcsinálta. Aztán később már nagyon élvezte"- meséli az édesanya.

Bence az indiántáborral van így. "Imádok oda járni. Egész nap farigcsálhatok, szöszölhetek, tulajdonképpen azt csinálok, amit szeretek. Az esti tábortűzezések hangulata felejthetetlen élmény számomra, s mivel mi vagyunk a legidősebbek, sokszor ránk bízzák a kicsiket, amit szintén nagyon élvezek" - mondja a kamasz, aki most is éppen oda készül, immár negyedik alkalommal.

Ha nem megy - hát ne menjen!

Noémi viszont utál táborba járni. Ennek megfelelően csak egyszer volt, ami számára kész pokol volt. "Nem tudom, miért de egyáltalán nem éreztem jól magam, pedig a húgom is ott volt velem. Ő nagyon bírta a többieket, én viszont nem találtam a saját társaságomat. Amikor hazajöttem arra kértem a szüleimet, többé ne kelljen menni, először ágáltak ellene. Azt mondták újra ki kellene próbálni, de látták, hogy nagyon ellenkezem, nem erőltették tovább. "

Vekerdy Tamás szerint a legfontosabb, hogy a gyerek véleményét figyelembe vegyük. "El kell fogadni, ha a gyerek nem akar többé menni, a gyerekek ugyanis nagyon individuálisak. Ahány gyerek annyi féle. Vannak olyanok, akik nagyon szeretnek táborozni, mert ők extrovertált, kifelé forduló, könnyen barátkozó emberkék, viszont vannak olyanok is, akik Noémihez hasonlóan, pokolként élik meg a nyári programot.

A befelé forduló, lassan barátkozó, magába vonuló, nyugodt elfoglaltságot szerető introvertált gyerek nem biztos, hogy annyira élvezi a pörgős közösségi programokat. Nincs is annál kártékonyabb, mint amikor egy gyereket azért küldenek táborba, mert igenis meg kell szoknia. Az a mánia, hogy majd megváltoztatjuk a gyereket, mert a gyereknek ilyennek vagy olyannak kell lennie, rettenetes."

Fehér Mariann