Jó játék, rossz játék

Vágólapra másolva!
Milyen a jó játék? A pszichológus szerint olyan, ami nem játszik magától, a játékkészítő úgy véli, az, amelyiknek lelke van, a játékboltos szerint pedig a legjobb, ha anya vagy apa együtt tud játszani a gyerekkel. A leginkább érintett csoport egy ötéves képviselője szerint: "a jó játék az, aminek örülök".
Vágólapra másolva!

Persze, egy közös főzést nem lehet a fa alá tenni, tehát játék kell. Megkérdeztünk néhány játékboltot, hogy ezek a pompás elméletek vajon hogyan működnek a gyakorlatban. A válasz mindenhol egyöntetű és kézenfekvő volt: a szülő azt veszi leginkább, amit reklámoznak.

Emma, az egyik kisebb bevásárló központ játék boltjának vezetője, arról mesélt, hogy van szülő, aki úgy tér be hozzájuk, azt a babát kéri, amit a rajzfilmcsatornán látott a gyerek. "Persze ilyenkor is segítünk, de sokkal jobban szeretjük az olyan vásárlót, aki kicsit tanácstalan, de nagyon ismeri a csemetét. Ilyenkor kifaggatjuk az illetőt: fiút vagy lányt akar megajándékozni, hány éves a gyerek, milyen szokásai vannak, van-e testvére. Mert a sok 1okos' játékon felül van egy csomó 'élvezhető' játékszer."

Emma szerint ezzel együtt van néhány sláger, amelyet reklám nélkül is megvesznek - ilyen a Lego, az építőkocka, a baba. Emma kedvencei a társasjátékok: a csöppnyi üzletben több mint 30 ilyet számoltunk meg, az egészen egyszerű, kicsiknek való variációktól, a majdnem felnőtteknek szóló változatokig. "Sajnos ezek még ilyenkor is kevésbé fogynak, mert sok szülő úgy gondolja, az a jó játék, amivel 'elvan' a gyerek, nem kell hozzá a fáradt, nyúzott szülő partnernek."

A jó játék, ami nem magától játszik

A magyar szakember nem teljesen osztja az angol kollégák véleményét, szerinte ugyanis nem csak a "retró-játék" a jó játék, ha a gyerek a műanyag vacakra vágyik, vegyük meg neki.

"A jó játék az, ami nem magától játszik." - mondja Alpár Zsuzsa gyermek pszichológus. Az EGO klinika munkatársa úgy gondolja, fontos az, hogy az életkori sajátosságnak megfelelő legyen a játék. "Hiába veszek a háromévesnek egy nagyon szép társasjátékot, ha még nem alkalmas a szabályok betartására. Viszont van egy olyan életkor, 5-6 éves korban, amiben nagyon fontos, hogy megtapasztaljuk és belássuk: a szerencse forgandó , hogy nem mindig mi vagyunk a csúcson, és nem dől össze a világ, ha veszítünk, de nagyon jó érzés, ha győzünk."

Alpár Zsuzsa azt sem tartja rossznak, ha az apa vesz magának egy villanyvasutat, csak a gyerek ajándékai közé rakja le a fa alá.

"Azért együtt villanyvasutazni az apuval - csodálatos dolog! A magyar apák nem nagyon játszanak a gyerekükkel - Olaszországban a strandon azt láttam, hogy míg az olasz apák játszanak a gyerekükkel, amíg a magyar apák újságot olvasnak."

A szakember a játékfegyvereket se tartja teljesen elvetendőnek, mivel - meglátása szerint - ezek az eszközök ugyanis a fiúk nem identitását erősítik. Azért Alpár Zsuzsa azt is elmondta: az egyik kedvenc helye egy olyan játékbolt, ahol a természetes anyagok dominálnak, és csupa olyan játék van ott, amibe bármit bele lehet látni, és így aztán nem is lehet egykönnyen megunni.