Doktor úr, most legyen lány!

Vágólapra másolva!
A szülőnek sok mindenbe van beleszólása, de hogy előre eldöntse fia vagy lánya szülessen - az talán mégis túlzás. Vagy mégsem? A gyermek nemének megválaszthatósága vegyes érzelmeket kelt az emberekben, sőt, a tudósok és a jogalkotók sincsenek közös platformon.
Vágólapra másolva!

A két genetikus között etikai, morális és jogi értelmezésben is van nézeteltérés.

Falus doktor azt mondja: "Etikailag úgy gondolom nincs jogom abba beleszólni, hogy a gyerekem milyen nemű, a gyerekem nem a tulajdonom. Soha nem értenék egyet vele. Ez egy nagyon félresikerült, átgondolatlan, alap nélküli próbálkozás." Jogi szempontból pedig nagyon fontos, hogy a magyar jogrendbe egy nemzetközi szerződés kapcsán került be. "Magyarország aláírta az oviedoi egyezményt, amely kifejezetten büntetendő cselekménynek tartja, hogy családtervezési okokból ilyen típusú spermium-előválogatás legyen."

Czeizel doktor szerint az oviedoi egyezmény félreérthető.

"Az ugyanis csak a fogamzás utáni nem-meghatározást tiltja" - magyarázza az orvos. "Indiában és Kínában, a fogamzás után, amikor meg tudták határozni a nemet, a lányok nagy részét megölték, így 80 óta Indiában körülbelül 120, Kínában pedig 100 millió lányt pusztítottak el."

"Ez az egyezmény azzal veszi fel a harcot, hogy a fogamzás után ne ettől tegyék függővé, hogy akarják-e azt a gyereket, vagy nem. Amikor ez az egyezmény született, akkor még nem tudták azt, hogy az ivarsejtdúsítás szóba jöhet. Én úgy gondolom, hogy az ivarsejtekkel kapcsolatos orvosi beavatkozásnak semmi morális következménye nincs. Az a nő, aki védekezik, az minden hónapban elpusztít egy petesejtet, attól ez még nem bűn. Én úgy gondolom, hogy egy nagyon éles morális határ van, hogy ivarsejtről van-e szó, vagy pedig egy fogantatás után egy új életről" - állítja Czeizel doktor, majd arról is ejt szót, hogy véleménye szerint a jelenlegi törvényi szabályozás nonszensz.

"A magyar parlament megengedi törvényben, hogy a 12. hétig minden további nélkül egészséges magzatot elvetessenek, kvázi megöljék, azt viszont, hogy egy család, akinek már van gyermeke egy következő gyereket ellentétes neműre akarjanak, 5 év börtönnel bünteti, számomra ez egyszerűen jogi abszurd."

Az egyezmény: törvény

Dr. Szűcs Andrea, családjogi ügyvéd azt mondja, nemzetközi egyezményt nem lehet felbontani. "Az egyezmény kétoldalú dolog, ugyanúgy, mint a szerződés. A régi romai jog szerint is úgy szabályoz, hogy a szerződés a felek számára törvény, attól eltérni nem lehet."

"Miután létrejön egy ilyen nemzetközi egyezmény, az adott országon belül ezt követően egy törvényt hoznak létre. A törvény létrehozásához az országgyűlés szükséges. Az országgyűlés pedig nem fog egy az egyezménnyel ellentétes magyar törvényt alkotni, hiszen annak nemzetközi következményei lehetnek. Az egyezmény olyan szent és sérthetetlen legmagasabb rendű jogszabály, amiből csak úgy nem lehet kilépni. Egy újabb nemzetközi egyezmény kéne arra nézve, ami kimondja, hogy az eddigiektől eltérően a jövőben így és így lesz. Ez azonban irreálisnak tűnik."

A jogász szerint természetes, hogy az emberek részéről létezik olyan vágy, hogy az egyik gyerek lány, a másik pedig fiú legyen. "Ám a vágyakra nem lehet törvényt létre hozni, hogy márpedig lehessen szabályozni, mert kidönti el, hogy az a szabályozás, a szülőknek az akarata mennyire jó, vagy rossz. Ha eldönthetnénk, akkor kellene lennie szankciónak is, hogy mi van akkor, ha rosszul döntenek. Ki fogja meghatározni, hogy a rosszul döntésnek van-e jogkövetkezménye, vagy nincsen? Erkölcsileg és etikailag abszurdum. "

A gyermek lelke

Falus professzor a kiválasztott utód lelkifejlődését is félti. "Gondoljunk csak bele, hogy valahol kislányt akarnak és kislány is születik, aki majd aztán később szemrehányást tesz a szüleinek, hogy fiúként mennyivel könnyebb lenne az élete és ebbe ők beleszóltak. Vagy a rosszabb eset, amikor nem sikerül ez az eljárás és kislány helyett fiú születik, aki így élete első pillanatától csalódást okoz a szüleinek és aztán élheti le úgy az életét, hogy érzi az a baja, hogy nem lány lett."

C. Molnár Emma pszichológus szerint valóban semmi jóra nem vezet, ha a gyermek már születése első pillanatától nem tud megfelelni a szülői elvárásnak, ami a nemére irányul.

"Ám azt is hozzá kell tenni, hogy az ügy pszichológiailag jóval bonyolultabb, hiszen éppen akkora kárt tud okozni az is, hogyha megfelel, mintha nem felel meg. Ez elsőre paradoxonnak hangzik, de a paradoxon éppen abban áll, hogy a gyerek neméhez való elképzeléshez sok más elképzelés is kapcsolódik. Például, szőke legyen, kékszemű, vékony, ezt szeresse, az soha eszébe se jusson - és még milliónyi mágikus irracionális elvárást lehetne felsorolni. Ez mind mind baj, hiszen nem egy éppen alakuló gyermek, hanem egy determinált gyerekkép van az anya fejében, aminek alapján fogja tükrözi a gyerekét jónak, vagy rossznak. Az anya legszentebb feladata pedig az kéne legyen, hogy a gyermekét mint relatív önálló lényt fogadja el és tükrözze vissza."


Apák és fiúk

Hunvald György, a VII. kerület szocialista polgármestere négy fiúgyermek édesapja, saját elmondása szerint elég konzervatív véleményen van. "Már elsőnek is kislányt szerettem volna, majd utána mindig reménykedtem benne, hogy egyszer csak lányom lesz. Nem jött össze, de ettől függetlenül nem tartom jónak, hogy ennyire beleavatkozzak a természet dolgába. Ha azt az egyetlen egy szépséget elvesszük az élettől, hogy 50-50 százalékban eldöntse, fiam, vagy lányom születik-e, akkor megint eltűnik egy dolog, amiért érdemes izgulni." A polgármester erkölcsileg sem tartja fairnek a dolgot, arra emlékeztet, hogy a nagy háborúk, komoly emberveszteségek idején is mindig a természet valahogy úgy rendezte, hogy több fiú született, mint lány. "A természet gondoskodik arról, hogy kiegyenlítse azokat a változásokat, amik a földön történnek. Úgy érzem, nekünk embereknek ebbe egyszerűen nem lehet ilyen mértékben beleavatkoznunk"- teszi hozzá a négy fiús apuka, aki abban sem hisz, hogy ettől a módszertől komoly demográfiai javulás mutatkozhatna. "Én még nem találkoztam olyan párral, aki ettől tenné függővé, hogy vállal-e még gyermeket."

Révész Máriusznak a fidesz országgyűlési képviselőjének szintén két kisfia van, de azt mondja, soha eszébe nem jutna, hogy következő gyermeke nemét - ha vállalna - előre meghatározza. A képviselő szerint a gyermekvállalási kedvet sem befolyásolná úgy ez a döntés, ahogy várnák tőle. "Lehet, hogy a gyermekvállalási ráta a jelenlegi 1,3-ról felmegy 1,4-re, de valójában ez semmit sem fog jelenteni, néhány halovány statisztikai adatnál, hiszen 2,1-re lenne szükség" - mondja Révész Máriusz, majd hozzáteszi: azon még nem is gondolkodott, hogy ha a parlamentben ez napirendre kerülne, vajon támogatná-e a ezzel kapcsolatos törvénymódosítást.




Hogyan tovább?

S hogy mi lesz a javaslat sorsa? "Az országgyűlési határozati javaslat beadása megtörtént, ezt követően az illetékes parlamenti bizottságok elé kerül, ahol természetesen a bizottsági tagok lefolytatják az ezzel kapcsolatos vitákat. Ha ők úgy döntenek, hogy a parlament tűzze napirendre a kérdést, akkor parlament már idén ősszel megvitathatja, majd novemberre módosításokkal, vagy anélkül elfogadhatja. Ha ez mind megtörténik, akkor a parlament kijelöli a feladatot kormánynak, hogy vizsgálja a nemzetközi tapasztalatokat, folytasson párbeszédet, kérjen állásfoglalást a szakkollégiumoktól, az egyházaktól az ombudsmantól. Újabb ha következik, ugyanis, ha ez mind megvan jövő nyárig és a válaszok és vizsgálatok alapján a kormány még úgy látja jónak, akkor nyújthat be törvénymódosítási javaslatot a parlament elé, és 2008 őszén lehet a törvény módosításról tárgyalni" - foglalja össze Török Zsolt.

Fehér Mariann