Vágólapra másolva!
Manapság egyre több kismamáról hallani, aki otthon, nyugodt körülmények között akar szülni - ők úgy vélik, ez egy természetes folyamat, nem kell hozzá orvosi segítség. Vannak, akiknek bár zökkenőmentesen zajlott a terhessége, a kórház, a steril környezet a megnyugtató. Kérdés, hogy csak a kórház biztonságos-e, és csak otthon lehet természetesen szülni, s hogy a két módszer ma Magyarországon valóban alternatívája-e egymásnak ?
Vágólapra másolva!

Vincze Krisztina szerint a kórházi szülés mellett az otthonszülés is olyan társadalmi igény, ami Magyarországon egyre erőteljesebb. "Mindkettőnek meg van a maga helye és szerepe. Nem mindenki választhat, de sokan megtehetik, hogy egymás alternatívájaként fogják fel ezt a két lehetőséget."

Az elnök asszony szerint az otthonszülésnél nagyon fontos, hogy a nők minden hasznos információhoz hozzájussanak, ezért elengedhetetlen a Juli által is említett egyhetes felkészítő tanfolyam. "Nem szabad sem az otthonszülést, sem a kórházi szülést idealizálni, hiszen mindegyiknek megvan a fontos szerepe és helye az ellátás palettáján. Biztosítani kell a kompetens szakembereket, a választás lehetőségét, és információt nyújtani a családoknak - ennyi a feladatunk, nem több"- összegzi a szakember.

A Bábaszövetség bábákból és szülésznőkből áll, zömmel kórházban dolgozó szülésznőkből, de van jónéhány otthonszülést kísérő bába is. Egységes szakmai protokoll nincsen arra nézve, hogy ki, hogyan viselkedjen, de az elnök asszony szerint, ha az anyának pici esélye is van a komplikációra, akkor erre figyelmeztetni kell.

"Aki otthonszülésre gondol, annak bizonyos egészségügyi kritériumoknak meg kell felelnie, ezért egyáltalán nem lehet azt kijelenteni, hogy egyik szülési mód biztonságosabb, mint a másik, mert attól függ, hogy kinek? Akinek komplikált a várandóssága, annak egyáltalán nem biztonságos az otthonszülés - de ez fordítva is igaz. A kutatások szerint, egy agyonmedikalizált, rutinszerű kórházi, amolyan hagyományos oxytocinos, érzéstelenítős, gátmetszéses szülés sokkal kockázatosabb egy egészséges terhes nő számára, mintha otthon szülne. Nem a helyszín, hanem a körülmények miatt" - nyilatkozza Vincze Krisztina.

Egy másik kutatási eredményre hivatkozva, az elnök asszony hozzáteszi: ha egy egészséges terhességnél váratlanul szülési komplikáció adódik, akkor a kórházban is eltelik egy bizonyos idő, amíg a műtő felkészül, a személyzet bemosakodik. "Ez minimum 20 perc, de a tapasztalat, hogy egy óra is eltelik a döntéstől a műtétig. Ez alatt az egy óra alatt az otthonszülőknek is tudják stabilizálni az állapotát, majd, mire a mentő megérkezik velük a kórházba, addig éppen fel tud készülni a műtő" - állítja.

Ennek kapcsán és éppen ezzel szemben Dr. Raft Miklós szülész-nőgyógyász azt állítja, hogy az otthonszülés ma még életveszélyes lehet akár az anyára, akár a magzatra nézve.

"Saját praxisomból tudom, hogy egyelőre Magyarországon ennek sem tárgyi, sem személyi feltételei nem adottak, sőt jogszabályi feltételei is erősen kétségesek. Ez az általános szakmai vélemény, de a Szülészeti Nőgyógyászati Szakkollégium állásfoglalásában is ez áll. Még egy egészséges, problémamentes terhesség utáni szülésnél is felléphetnek olyan komplikációk, amelyek ellátásához, akár több orvosra is azonnal szükség lehet, hogy az anyát, vagy a magzatot meg lehessen menteni, s olyankor nem mindegy, hogy a műtő csak egy szobával van arrébb" - állítja a doktor.

"A praxisom során 3 olyan eset volt, amikor a bába behozta a kórházba a félig megszült anyukát. Az egyiknél éppen egy faros szülésről volt szó, a gyermek heréje gyakorlatilag majdnem elhalt, nem tudtunk vele mást csinálni, rohantunk vele a műtőbe. Abban a pillanatban amint komplikáció van, a bábák széttárják a karjukat és akkor igen nagy kapkodás árán, legtöbbször csak császármetszéssel tudjuk a helyzetet megmenteni." Dr. Raft Miklós szerint komoly infrastruktúra kellene ahhoz, hogy létjogosultsága legyen az otthoni szülésnek. "Mindennél fontosabb lenne egy jól felszerelt mentőautó, ami pillanatok alatt beér egy speciális fogadókórházba, amely fel van arra készülve és bármikor képes egy komplikált esetet ellátni. Ezek nincsenek meg és még évtizedekig nem is lesznek főleg úgy, hogy folyamatosan építik le az ügyeleteket. Véleményem szerint egyre veszélyesebb otthon szülni."

A doktor egyébként egyáltalán nem állítja, hogy a kórházi körülmények első osztályúak. Említi a zsúfoltságot, a rohanást, az egyre kevesebb ágyat és nem utolsó sorban az orvosok leterheltségét. "Nem az otthonszülést kellene propagálni, hanem annak feltételeit behozni a kórházba. Egyágyas szobákra, megfelelő környezetre, jól képzett, kipihent személyzetre lenne szükség, ez azonban nem más, mint pénz kérdése, az pedig nincs."

A Bábaszövetség elnöke egy angol példát mesél. "Ott 20.000 bábára jut 2000 szülész-nőgyógyász és a szülész-nőgyógyászok csak a szakmájuknak megfelelő esetekkel foglalkoznak. Anglia elfelejtette már, hogy 10-15 évig képezzen valakit azért, hogy álljon karba tett kézzel és végignézzen egy élettani folyamatot. A szakembert arra tartogatják, amikor valóban szükség van rá. Erre lenne szükség itthon is, de ehhez a szülésznőket is úgy kellene kiképezni, hogy magabiztosan felismerjék azt a pontot, amikor már orvost kell hívni"- fejezi be az elnök asszony.

Hollandiában az otthonszülés aránya kb. 40%, az egészségügyi alapellátás az otthonszülésre vonatkozik olyannyira, hogy aki egészséges létére kórházban óhajt szülni, annak ezt az ellátást magának kell kifizetnie, mert a TB-finanszírozás csak orvosi indok esetén terjed ki a kórházi szülésre.



Raft doktor nem ért egyet a Bábaszövetség véleményével, bár nem tagadja, ha szövődménymentes egy szülés, lehet, hogy nem kell az orvos közbenjárása, elég lehet valóban egy profi szülésznő segédkezése, de hozzáteszi: "Sokéves tapasztalatom ellenére sem mernék levezetni egy otthonszülést még akkor sem, ha az illető már a harmadik babáját várná. Azért kell több évet a szülőágyak mellett eltöltenünk, hogy biztonsággal el tudjuk dönteni, mikor kell beavatkozni, és ez egy kórházban pillanatok alatt megtörténhet. "

A fentiekből látható, bármikor lehet pozitív és negatív tapasztalatú nőket találni, akár egyik, akár másik szülési gyakorlatra. Hatvan esztendeje zajlik a vita, a kompetenciaharc: kié a szülés? Az orvosé? A kismamáé? És arról még nem is beszéltünk, vajon az újszülöttnek, mi lenne a legjobb.

Fehér Mariann