A szerelem diétája

Vágólapra másolva!
A szerelem és a vágygerjesztő szerek olyan régiek, mint maga a történelem. Az emberek, hogy elcsábítsák és elbájolják a másik nemet, s hogy növeljék az aktusban teljesítőképességüket, minden kultúrában készítettek szerelmi bájitalokat, ételeket és bujaságra serkentő szereket.
Vágólapra másolva!

Mangó: bőségesen tartalmaz béta-karotint, mely az ösztrogén és a tesztoszteron termeléséhez szükséges.

Szőlő: a bor alapanyaga, mely maga is erős afrodiziákumnak számított.

Alma: a bibliai Paradicsom tiltott gyümölcse.

Szilva: gazdag fitoösztrogénben, mely segíti kiegyensúlyozni a női nemi hormonháztartást.

Füge: a legérzékibb gyümölcsnek tartják, fokozza a szexuális teljesítőképességet.

Bor: a szeretkezési és megtermékenyítő energia leghatékonyabb forrása, az első pohár az egészségé, a második az örömé, a harmadik a szerelemé.

Tofu: fitoösztrogént tartalmaz, aminek hatása a női hormonműködést harmonizáló ösztrogénhez hasonlít.

Kakaó, csokoládé: fenilaflanint tartalmaz, mely fokozza a nemi izgalmat.

Fenyőmag, dió, mogyoró: a szexuális fejlődés létfontosságú építőelemeit tartalmazzák.

Mandula: a hormontermelésért felelős prosztaglandint szabályozza, a meddőség megelőzésében és a libidó növelésében van szerepe.

Szezám: magas a szelén- és a cinktartalma, amelynek a meddőség orvoslásában van nagyon fontos szerepe.

Méz, méhpempő: ókorban szerelemgerjesztő, a szerelem istennőjének csemegéjeként tartották számon.

Fűszerek: fahéj, szerecsendió, boróka, rozmaring, bors, szegfűszeg, vanília, kömény, menta, gyömbér, sáfrány, ánizs, a legtisztább, a legőszintébb érzelmek afrodiziákumaként játszanak szerepet.

Tojás: a megtermékenyített életenergia, szimbolikájában a megtermékenyített és születendő életet idézi fel.

Húsfélék: a szexuális vágy egyik fő alapeleme a szervezetben a cink, ami leginkább a húsokban, tejtermékekben, kagylóban található. A cink azért fontos, mert nélküle a szervezet nem képes tesztoszteront termelni, ami alapja a nemi vágynak.

Halak, tengeri gyümölcsök: szimbolikája a női nemi szervet idézi fel.

Kávé: azok a férfiak, akik elég sok kávét fogyasztanak, sokan vallják magukat szexuálisan aktívnak.

Bájitalok: legfontosabb alkotórészei: a fürjtojás, a ginszenggyökér, a méz, az orchideaszirup, a bor vagy sherry, a konyak vagy a rizspálinka, a csokoládé, a tevetej és a kecsketej. Ha ezzel kínáljuk meg szerelmünket, biztosan nem marad el a siker.

Hogy mindez igaz-e? Ki-ki döntse el saját maga, tény, hogy velük színesebbé, izgalmasabbá tudjuk varázsolni szerelmes éjszakáinkat.

Loós Ágnes