Harry herceg szakított barátnőjével

Vágólapra másolva!
Harry herceg, a brit trónörökös, Károly herceg fia szakított barátnőjével, Chelsy Davyvel. A pár már többször szakított, de most barátaik szerint mindketten úgy gondolják, ez volt az utolsó.
Vágólapra másolva!

Harry herceg, II. Erzsébet angol királynő unokája, szakított barátnőjével, a joghallgató Chelsy Davyvel. A pár még 2004-ben ismerkedett meg, és tíz nappal ezelőtt döntöttek a szakítás mellett.

A huszonnégy éves Harry és barátnője békében váltak el egymástól, három héttel az után, hogy Mauritiuson töltöttek egy romantikus hétvégét.

"Több oka is van a szakításuknak,de legfőképp az, hogy mindketten úgy érezték, elmúlt, ami köztük volt. Ennek ellenére továbbra is barátok maradnak"- nyilatkozta egy közeli ismerősük.

"Ez a harmadik szakításuk - ám most mindketten azt gondolják, így lesz a legjobb"- mondta egy másik forrás.

Davy, aki egy milliomos szafaritúra-szervező lánya, a brit News of the World című magazin információi szerint azért szakított Harryvel, mert megunta a herceg aranyifjú életmódját.

A pár még 2004-ben ismerkedett össze barátaikon keresztül, ám mivel a zimbabwei születésű Davy a dél-afrikai Cape Townban járt egyetemre, a herceget pedig felvették a brit katonai akadémiára, három évig távkapcsolatban éltek.