Jessica Biel nem fekszik kés alá

Vágólapra másolva!
Jessica Biel amerikai színésznő bár érzi, hogy öregszik, ennek ellenére nem akar sebészkés alá feküdni: a 26 éves híresség egy interjúban bevallotta, hogy retteg a szikétől.
Vágólapra másolva!

Jessica Biel amerikai színésznő, az Easy Virtue című film főszereplőnője egy interjúban bevallotta: érzi, hogy öregszik, tart is a dologtól, ám nem akar plasztikai sebészhez fordulni, mert nagyon fél a beavatkozásoktól.

"Próbálom könnyedén felfogni a dolgot, bár minden reggel érzem, hogy egyre nehezebb felkelni az ágyból. Plasztikai műtétről szó sem lehet, irtózom a késektől. Teljesen kiborít a gondolat, hogy pengék érnek az arcomhoz. Inkább a ráncok, mint a sebészkés" - mondta a 26 éves híresség a Marie Claire magazinnak.

"Amikor reggelente felkelek, fáj a térdem, a derekam, mintha egész éjjel edzettem volna. Érzem, ahogy változik a testem, és ez megrémít. Tudom, hogy hiú vagyok, de amikor ránézek a nagymamám fiatalkori fotójára, majd látom őt a mostani állapotában, elborzadok"- folytatta a színésznő.

Biel, aki több, mint egy éve van együtt Justin Timberlake zenésszel, azt is elárulta, hogy még szeretne várni a családalapítással (annak ellenére, hogy a pletykák szerint a pár hamarosan bejelenti az eljegyzését).

"A barátaim közül már sokan házasok, sokuknak gyereke is van. Folyton magukkal akarnak cipelni az óvodába, a játszótérre és hasonló helyekre, én pedig hevesen tiltakozom. Persze, én is szeretnék majd családot, de egyelőre nagyon idegennek érzem a dolgot. Még nincs itt az ideje"- mondta a színésznő az interjúban.