Vágólapra másolva!
Házasságot - jó esetben - egyszer köt az ember életében, valakivel, akivel hosszú távra tervez. A celebek világában azonban az esküvő inkább csak egy lehetőség a bulizásra, a házasság pedig a szükséges rossz, amely van, hogy alig tart tovább, a nászútnál. Következzenek a legrövidebb sztárházasságok - az azóta révbe ért Jennifer Lopez és a táncosa románcától, Pamela Anderson és Kid Rock viharos frigyén át, a némafilm király Rudolph Valentino történetéig, aki mindössze hat órát volt leszbikus kolléganőjének, Jean Ackernek a  férje.
Vágólapra másolva!

Drew Barrymore és Jeremy Thomas - 6 hét

Drew Barrymore amerikai színésznő 1994-ben, 19 évesen ment feleségül egy 32 éves bártulajdonoshoz, Jeremy Thomashoz - az esküvőt egy telefonos "látó" celebrálta, akit a pár egy órával a ceremónia előtt hívott a helyszínre. Barrymore alig hat hét után felbontatta a házasságot. A színésznő később úgy nyilatkozott, ez a házasság volt "élete legnagyobb hülyesége, rosszabb, mint a drog- és alkoholfüggőség."

Eddie Murphy és Tracey Edmonds - két hét

Eddie Murphy amerikai komikus és Tracey Edmonds producer januárban házasodtak össze egy egzotikus ceremónián, de két héttel később bejelentették, hogy szakítottak. A színész és kedvese szerint "nem is volt igazi esküvő", csak egy "jelképes szertartás a barátságuk megerősítésére" - a pár barátai viszont állítják, Murphy és Edmonds rengeteget veszekedtek, és még az esküvői fogadáson is üvöltöztek egymással.

Cher és Greg Allman - 10 nap

Cher amerikai énekesnő és Greg Allman 1974-ben házasodtak össze - ugyanazon a napon, amikor kimondták Cher és Sonny Bono válást. Az énekesnő azonban 10 nap múlva már el is hagyta a férjét, mert nem bírta elviselni annak kábítószer- és alkoholmámoros életmódját. Később azonban kiderült, hogy házasságuk valamivel több, mint egy hete alatt Cher teherbe esett, így a pár újra összejött - másodszorra három évig bírták egymás mellett.

Cher és az ex előtti ex egyik örökzöld duettje



Carmen Electra és Dennis Rodman - 9 nap

Carmen Electra amerikai színésznő, a Baywatch sztárja és Dennis Rodman kosárlabdázó 1998-ban házasodtak össze, Las Vegasban, de Rodman kilenc nappal később kérte a házasság felbontását, arra hivatkozva, hogy "túlságosan részeg volt" és "nem tudta, mit csinál". A pár később újra összejött, de akkor sem maradtak együtt fél évnél tovább.

Britney Spears és Jason Alexander - 55 óra

A botrányos életű amerikai énekesnő, Britney Spears 2004-ben ment hozzá régi ismerőséhez, Jason Alexanderhez Las Vegasban, majd 55 órával a ceremónia után kijelentette, "mégsem neki való a házasélet" - így az ügyvédei érvénytelítették a házasságot. Alexander később elmondta, az esküvő előtt órákon keresztül ittak Britney-vel, és legalább négyféle kábítószert kipróbáltak: "egymásra néztünk, és csak annyit mondtunk, menjünk, csináljunk valami őrültséget". Britney később csak annyit mondott, "Vegas egyszerűen eluralkodott rajta".

Rudolph Valentino és Jean Acker - 6 óra

A legendás némafilm-sztár, Rudolph Valentino 1919-ben vette feleségül Jean Acker színésznőt, ám már az esküvő éjszakáján annyira összevesztek, hogy Acker egyszerűen kizárta Valentinót a hotelszobájukból, a színész pedig sértődötten elutazott. Hosszú ideig nem is beszéltek egymással, de a barátaik kérésére nem váltak el: Acker ugyanis homoszexuális volt, és ha ez kiderült volna, vége a karrierjének. Valentino csak 1921-ben kezdeményezte a válást, majd napokkal annak kimondása után feleségül vette Natacha Rambova jelmeztervezőnőt - az akkor hatályos kaliforniai törvények értelmében ezzel bigámiát követett el, és börtönbe is került emiatt. Valentino 31 évesen halt meg - első felesége, Jean Acker élete végéig a legjobb barátja maradt.