Scarlett Johansson plasztikai műtétet tervez

Vágólapra másolva!
Az Elveszett jelentés sztárja nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a természetes szépségben hisz, és nem bírja elviselni, hogy Hollywoodban mindenki fogyókúrázik a szépségért. Ennek ellenére most bevallotta, hogy ha szükség lesz rá, plasztikai műtét segítségével szabadul meg a ráncaitól.
Vágólapra másolva!

Scarlett Johansson természetes szépségbe vetett hite most mintha megrendült volna, ugyanis a Sun magazinnak nyilatkozó sztár elárulta, hogy hajlandó lesz kés alá feküdni, ha az öregedés jeleit kell eltüntetni arcáról. Korábban a színésznő hevesen tiltakozott az ellen, hogy a fiatal színésznők Hollywoodban mindent megtesznek azért, hogy tökéletes külsejük legyen, ám most mintha változott volna a véleménye.

Az Elveszett jelentés sztárja szerint elképzelhető, hogy akár pár éven belül plasztikai műtétet vállal be, hogy arcán ne legyen ráncok, vagy szépséghibák. Bár Scarlett még csak 20 éves, tudja, hogy a színészi pályán hamar öregszik az ember, és véleménye szerint szükség van segítségre. Állítása szerint könnyen elképzelhető, hogy már a következő években apróbb ráncfelvarrásokat és javításokat csináltat majd, mert nem szeretné, ha az arca elcsúnyulna az öregedétől.

"Be kell vallanom, hogy én hiszek a plasztikai műtétek varázsában, és magam is tervezek ilyet, hogy megőrizzem ezt a fiatalos szépséget, amíg lehet. Nem szeretnék évek múltán úgy kinézni, mint egy vén satrafa. Ebben semmi vicces nem lenne" - mondta Scarlett.