Karácsonyi novelláskötetet nyertek

Hat karácsonyi novella, kicsit másképp: David Sedaris-módra. A Washington Post újságírója szerint Sedaris könyve "a tökéletes anti-karácsonyi ajándék az egyik legszúrósabb és legízesebb komikustól".

Egy kávézóban ültem, és az újsághirdetéseket böngésztem, amikor a következőt olvastam: "A Herald Square-i Macy's, a világ legnagyobb áruháza, óriási lehetőséget kínál közvetlen, játékos kedvű jelentkezőknek, korra és nemre való tekintet nélkül, olyanoknak, akik többre vágynak egy szimpla idénymunkánál! Gyere el krampusznak a Macy's Mikulás-országába, és az izgalmas munka garantált..."

Bekarikáztam a hirdetést, és a puszta gondolatra elfogott a röhögés. A mellettem ülő férfi felém fordulva a székével, megnézte, miféle őrülttel van dolga. Halkabban ugyan, de tovább nevettem. Tegnap jelentkeztem egy állásra a UPS-nél. Sofőrasszisztenseket keresnek a karácsonyi időszakra. Reménnyel telve mentem be a központjukba. Amikor beálltam a háromszáz nő és férfi mögé, aki ott várakozott, a remény kezdett szertefoszlani. A rövid interjú alatt megkérdezték, miért szeretnék a UPS-nél dolgozni, mire azt válaszoltam, hogy mert tetszik a barna egyenruha. Mégis mit vártak?

"Azért szeretnék a UPS-nél dolgozni, mert véleményem szerint itt alkalmam nyílna arra, hogy értékes vezetői képességeimet megmutathassam egy olyan csodálatos magánszállítócégnél, amilyet nem látott az ország a Pony Express óta!"
Azt mondtam, tetszik az egyenruhájuk, mire az interjúvoló lefordította a jelentkezési lapomat az asztalán, és megszólalt:
- Ne szórakozzon velem!
Ma délután, amikor hazaértem, egyből megnéztem az üzenetrögzítőmet, jött-e valami hír a UPS-től, de csak egy üzenet volt rajta a Sallie Mae-től, attól a cégtől, ahol a diákhitelemet fölvettem. Sallie Mae... a név hallatán az ember előtt egy naiv, mezítlábas, falusi lányka alakja jelenik meg, de valójában a cég kegyetlen, agresszív és kötekedő emberek gyülekezete egy magas téglaépületben, valahol Kansasben. Úgy képzelem, hogy ez a legmagasabb épület az államban és hogy az alkalmazottaikat egyenesen a börtönből veszik föl. Ijesztő.

A Macy'snél a nő megkérdezte:
- Mi szeretne lenni? Főállású, esti vagy hétvégi krampusz?
- Főállású - válaszoltam.
A jövő héten, szerdán délben kell visszajönnöm.
Harminchárom éves férfi vagyok, és krampusznak jelentkezem.
Gyakran látok az utcán mindenféle tárgyaknak öltözött embereket, akik szórólapokat osztogatnak. Nem szoktam elfogadni a szórólapokat, de megszakad a szívem egy tacónak öltözött felnőtt ember láttán. Szóval ha jelmez is van, akkor nemcsak hogy elfogadom, hanem egyenesen hálás vagyok érte.
- Nagyon köszönöm - fűzöm hozzá.

Magamban azt gondolom: te szegény, szerencsétlen, szánalmas alak. Nem tudom, mi lehet a bajod, de remélem, nem fertőző. Ma délután egy videokamerának öltözött embertől kaptam szórólapot. Hot dog, mogyoró, taco, videokamera, ezek a dolgok elszomorítanak, mert valahogy nincs helyük az utcán. Egy karneválon esetleg, de nem az utcán. Arra gondoltam, hogy krampuszként legalább a megfelelő helyen lennék. Mikulás-országban a többi krampusszal. Habos csodaországban fogunk lakni, óriás cukorrudak és mézeskalács házak között. Nem lesz olyan szomorú, mintha sült krumpliként ácsorognék a sarkon.