Kegyetlenül támadnak az oroszok, a teljes összeomlás szélén az ukrán hadsereg

Vágólapra másolva!
Krízispont közelébe került az ukrán hadsereg, miután az oroszok az elmúlt időszakban folyamatosan nyomulnak előre, miközben Harkov mellett az ország elektromos infrastruktúráját is támadják - írja a Bloomberg.
Vágólapra másolva!

A lap szerint Ukrajna a háború kirobbanása óta most van a legsebezhetőbb helyzetben, hiszen hiány van lőszerből, katonából és a légvédelem sem képes már a feladatok hatékony teljesítésére. A Bloombergnek nyilatkozó nyugati döntéshozók úgy fogalmaztak, hogy az ukrán védelem az összeomlás szélére került, ami lehetőséget ad Moszkva számára, hogy nagy méretű offenzívát indítson. Az egyik megkérdezett amerikai tisztségviselő ugyan nem látja azt, hogy az oroszok az elkövetkező napokban áttörnének az ukrán védelmen, de azzal tisztában van, hogy 

az ukrán katonák morálja rendkívül alacsony, így nem zárható ki, hogy a hadsereg összeomlik. 

A háború kezdete óta most volt az első olyan alkalom, hogy a megkérdezett ukránok kevesebb mint a fele vélekedett úgy, hogy az oroszok által megszerzett területeket Kijev teljes egészében vissza tudja foglalni, erre az eredményre jutott a kijevi Rating Group legfrissebb felmérése. Ugyan az ukránok többsége még mindig hisz a győzelemben, azonban azzal kapcsolatban már megoszlanak a vélemények, hogy mi számít győzelemnek.