Újra tombol a dengue-láz Brazíliában, egymillió felett a fertőzöttek száma

Vágólapra másolva!
1 millió 17 ezer megerősített vagy valószínűsített denguefertőzést regisztráltak Brazíliában az év első két hónapjában - derült ki csütörtökön a brazil egészségügyi minisztérium jelentéséből. Ez a szám a tavalyi év azonos időszakában regisztrált 207 475 eset majdnem ötszöröse.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi hatóságok 214 ember halálát erősítették meg, 687 halálesetet még vizsgálnak. Egészségügyi vészhelyzetet hirdettek hat államban és a fővárosi kerületben - számolt be róla az MTI.

A dengueláz jelentős terjedése a kontinens más országait is érinti, a hét elején Peruban az ország nagy részére szükségállapotot hirdettek, de Argentínában is megnőtt a megbetegedések száma.

 A brazil egészségügyi minisztérium "D-napot" hirdetett szombatra, amikor az embereknek segíteniük kell a szúnyogok elleni küzdelemben úgy, hogy kiszárítják azok szaporodási helyeit. Emellett februárban egy új, dengueláz elleni vakcinára jelentkezhetnek. 

A dengueláznak sokszor nincsenek tünetei, ezért valószínűleg sokkal több a fertőzött, mint ahány estet jelentenek. 

Jellegzetes tünetei a láz, izomgörcs és ízületi fájdalom, a súlyos esetek körülbelül egy százaléka vezet halálozáshoz.

Srí Lankában is rengeteg esetet regisztráltak, de Európa is veszélyben van.

Dengue, láz,  Rio, de, Janeiro, Brazília, laboratórium,
Brazília több államában egészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek a dengue-lázas megbetegedések ugrásszerű megnövekedése miatt.
Fotó: MTI/AP