Tűzfalcsoport: Külföldön bejegyzett felületeken gyűjt pénzt a baloldal

GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Újabb, sötét részletekbe menő leleplezést közölt a Tűzfalcsoport a baloldalról.
Vágólapra másolva!

Szinte a teljes baloldal egy gyanús, Szigetvári Viktorék által fejlesztett program segítségével gyűjt pénzt és adatokat magyar emberektől. A LUNDA nevű adománygyűjtő felület vizsgálata során arra jutottunk, hogy a baloldal központosított hálózatot kezdett el létrehozni. A DK-tól egészen a Tanítanék Mozgalmon át a szálak mind egy központhoz vezetnek vissza: a DatAdathoz és egy amerikai baloldali szervezethez — írja a Tűzfalcsoport.

Gyurcsány volt a lejobban várt felszólaló: megállás nélkül hevesen gesztikulálva beszélt
Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére
Fotó: Fotó: Mudra László - Origo

Az oknyomozó portál nemrég leplezte le azt, hogy Gyurcsányék egy titokzatos, zavaros hátterű külföldi adománygyűjtő felület segítségével gyűjtenek pénzt. A külföldi felület LUNDA névre hallgat, és az egészet Szigetváriék hozták létre. Tehát a LUNDA nem más, mint a Datadat egyik fejlesztése. Ez az adománygyűjtő oldal viszont összeköttetésben van nagy amerikai donorszervezetekkel, természetesen olyanokkal, amelyek az amerikai baloldalhoz köthetőek. Nevezetesen az Action Network nevű intézménnyel.

A baloldali amerikai kampányfinanszírozási botrány előtt a baloldali szervezetek az Action Network nevű felületet használták, azonban ahogy nőtt a politikai nyomás rajtuk, és kiderült, hogy lényegében szinte az összes balos párt érintett az amerikai pénzek ügyében, úgy szépen leváltak erről a felületről, és ezért hozták létre a LUNDA-t, mint saját fejlesztést.

Azonban a kutatásban tovább mentek az oknyomozók, és kiderült, hogy a LUNDA-t nemcsak Gyurcsányék használják, hanem az összes többi baloldali szervezet is.

Felfejtették a szálakat és szépen kirajzolódott egy baloldali „deep state”, egy baloldali mélyállami háttérszervezet. A portál bemutatta, hogy kik is azok, akik valamilyen formában használják politikai céljaikra ezt a külföldi kötődésű felületet.

NOÁR

Nem meglepő módon az első találat a Google-ben a NoÁr Mozgalom, ők voltak azok, akik 2023-ban már ezen a felületen gyűjtöttek különféle adományokat.

A noÁr nevű mozgalom a Google találatok között
Fotó: Tűzfalcsoport 

A weboldalukon a portál oknyomozói három olyan programot is találtak, amelyre pénzt Szigetváriék cégéhez köthető programon keresztül gyűjtöttek.

Ez csak azért is érdekes, mert maga NoÁr is gyakran hivatkozik úgy magára, mint aki CIVIL, akinek semmi köze a balos politikusokhoz.

Most azonban elég egyértelműen látszik, hogy Gyurcsányékkal osztoznak közös adománygyűjtő felületen.  

Jámbor András a Szikra Mozgalom és a Mérce

A másik baloldali nyúlvány, amely szintén közös adomány-gyűjtő felületet használ Gyurcsánnyal az a Mérce.

A Jámbor András nevével fémjelzett kommunista szellemiségű lap is többször gyűjtött már adományokat a LUNDA segítségével. Sőt, ők a rendszeres, napi szintű adományokat is ott fogadják, mind a mai napig.

A Mérce azért érdekes, mert ha megnézzük az Adatkezelési Tájékoztatójukat, akkor abból elég egyértelműen látszik, hogy ők minden szinten Amerikába vannak bekötve. 

Az Action Network felületén lehet regisztrálni, ha hírlevelet akarunk kapni a Mércétől. Az adatkezelő székhelyét is megadják, ami történetesen nem más, mint Washington DC.

Amennyiben a felhasználó a Mérce Facebook-oldalán a Facebook Messenger üzenetküldő alkalmazáson adja beleegyezését a kapcsolattartásba, akkor a WinWithMeszoftvert használja, amelynek székhelye Tallin 11317, Észtország. Érdekesség, hogy a WinWithMe szintén a DatAdathoz köthető szoftver.

A Mérce mellett érdekes módon a Szikra Mozgalom is ugyanezt a felületet használja.

A Szikra Mozgalom Adatkezelési Tájékoztatójában szintén szinte csak külföldi szervezeteket találunk.

A Mérce adománygyűjtései
Fotó: Tűzfalcsoport 

Név szerint:

- Action Network (1900 L St NW, Suite 900, Washington DC 20036; Privacy Policy IT szolgáltatások nyújtása, adatbáziskezelő rendszer biztosítása;

- Estratos Digital GmbH Sommerhaidenweg 98 1190 Wien, Austria; Privacy Policy;

   - IT szolgáltatások nyújtása és adatfeldolgozó a WinWithMe Facebook Messenger szolgáltatásaihoz;

   - adatfeldolgozó a Lunda szoftvernél (Records Management Policy szoftveralapú szolgáltatások nyújtása, adatfeldolgozás és adatintegráció biztosítása szolgáltatások között;

- Segment (100 California Street, Suite 700, San Francisco, CA 94111 USA; Privacy Policy IT szolgáltatások nyújtása;

- Hertza LLC. (10. E. Yanonali St., Santa Barbara, California93101; Privacy Policy IT szolgáltatások nyújtása.

Tehát Gyurcsány, Noár és Jámborék is valami rejtélyes oknál fogva ugyanazt a külföldi, Szigetvári Viktorék által fejlesztett felületet használják, és a magyarok személyes adatai egy része is feltehetően Amerikában köt ki.

Juhász Péter

Az V. kerületben polgármesteri babérokra törő, és a pártoktól látszólag távolodni kívánó Juhász Péter is valamiért pont ezen a felületen gyűjt pénzt egy Ütközések nevű kulturális projektre.

Juhász Péter Ütközések című projektje
Fotó: Tűzfalcsoport 

Persze Juhász nem kizárólag kultúrára gyűjt. Az egész kampánytámogatási rendszere mögött megtalálható a jól ismert amerikai Action Network. Tehát Juhásznak, ha feliratkozol a hírlevelére, vagy utalsz neki pénzt, akkor azt jó eséllyel az amerikai felületen is meg tudod tenni.   

Tanítanék Mozgalom

A Tanítanék Mozgalom, amely a Humán Platform (Bajnai emberek által gründolt szervezet) egyik fiókszervezete szintén a LUNDA programot használja adománygyűjtésre. A Tanítanék is azt állítja magáról, hogy alulról építkező civil szervezet, de a felület adatkezelési nyilatkozatától kezdve egészen az adománygyűjtésig, mindenhol amerikai címekkel és a Gyurcsányék által is használt felülettel találkozik az ember. Tehát a „civil” jelző némiképp megkérdőjelezhető. 

Lengyel szál 

A Lundát nemcsak Magyarországon használják a baloldali szervezetek, hanem Lengyelországban is. A Tűzfalcsoport talált egy szintén szélsőbaloldali felületen, amely a lengyel választások előtt szintén ezen a felületen gyűjtött pénzt. 

Lengyel adománygyűjtés egy szélsőbaloldali felületen
Fotó: Tűzfalcsoport 

Konklúzió:

Már maga az a tény, hogy a baloldali világ egy Szigetvári Viktorék által fejlesztett program segítségével gyűjti az anyagi forrásokat felvet egy sor kérdést. Ám ami még érdekesebb, szépen kirajzolódik az a baloldali hálózat, amely az évek során épült ki, és amely előszeretettel hivatkozik arra, hogy „civil”, pártoktól független. De ha jobban megkapargatjuk a felszínt, akkor azt látjuk, hogy szó sincs függetlenségről és alulról szerveződésről, sokkal inkább központi irányítás és vezérlés jellemzi őket.