Teljesen felismerhetetlen lett egy bombázó anya arca, miután egy őrült nő megtámadta - képek

üvegszilánkkal támadt a csinos anyára egy őrült nő
Vágólapra másolva!
Egy fiatal és őrült nő egy bár vécéjében támadt a tartalékos katonaként dolgozó nőre. A semmiből támadta meg egy üvegpohárral, amivel felismerhetetlenné szabdalta a nő arcát, aki a támadás után hónapokig volt kórházban, majd gyógyulása után a munkáját is ott kellett hagynia.
Vágólapra másolva!

A 25 éves Emily Williams 2022. november 17-én egy bár mosdójában támadt a 36 éves tartalékos katonaként dolgozó anyára, Natalie Arthurs-ra. A nő Nathalie után ment a vécébe, ahol kiabálni kezdett, majd rátámadt

image

Éppen rúzst tettem fel, mikor hallottam, hogy valaki azt kiabálja mögöttem: Ki gondolja, hogy te vagy az?

- mondta a nő.

Nathalie nem értette miért kiabálja ezt az őrült szőke nő, akit még soha nem látott. Ezután észrevette, hogy Emily összetört egy poharat. 

image

Hallottam, hogy egy üveg összetört, megfordultam és akkor már az arcom felé tartott üvegszilánkkal a kezében. 

- meséli Nathalie

Nathalie megpróbált védekezni az agresszív nővel szemben, de az emiatt Nathalie nyakát és mellkasát is megvágta a törött üveggel. 

Emlékszem a támadás közben belenéztem a tükörbe és láttam, hogy az arcom csupa vér. Azt éreztem meg akar ölni 

- mesélte a brutális támadásról Nathalie.

image

Ezután a megtámadott anya három hónapot töltött kórházban és miután véget értek a gyógykezelései visszaakart térni a munkahelyére, azonban ezt azért nem tette, mert mindenki azt hitte háborús hős, azért sérült meg az arca. 

Emily Williams-t öt év börtönbüntetésre ítélték a támadás miatt. 

Forrás: DailyStar