Nem hiszi el, kivel randevúzott Valentin-napon Soros György fia - fotók

alexsoros, Alex Soros,
Soros György fia, Alex.
Vágólapra másolva!
A milliárdos fia egy híres amerikai színész volt barátnőjével randevúzott Párizsban. A történet pikantériája, hogy Alexről korábban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint homoszexuális, most azonban Huma Abedinnel jelent meg nyilvánosan.
Vágólapra másolva!

Párizsban készült Valentin-napi fotót osztott meg Alex Soros. A fényképen az ifjabb Soros a nála kilenc évvel idősebb Huma Abedinnel, Hillary Clinton korábbi munkatársával pózol – írja a The New York Post amerikai napilapra hivatkozva a Magyar Nemzet.

Előttük az asztalon a Valentin-nap összes kötelező kelléke megjelent, a vörös rózsák mellett 

két ékszeres dobozt is kiszúrhattak a kíváncsiak.

Abedin, aki korábban 

egy szexbotrányairól elhíresült demokrata képviselő felesége volt,

a saját közösségimédia-profilján is megosztotta a fotót. 

humaabedin, Alex Soros, Huma Abedin
Huma Abedin egy befolyásos politikus volt felesége

Az indiai–pakisztáni származású, hívő muszlim Abedint válása után Bradley Cooperrel is hírbe hozták. A Page Six amerikai hírportál szerint a pár együtt érkezett a 2022-es Met-gálára, de kínosan ügyeltek rá, hogy ne készüljön róluk közös fotó.

alexsoros, Alex Soros
Soros Alex és párja, testi-lelki jó barátja, Maxwell Osborne, korábban számtalan alkalommal vállalták fel egymást.
Fotó: Alex Soros Instagram-oldala

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK