Alex Soros eligazítást tartott Davosban

Alex Soros, Soros György, Soros, NGO, ngo, nyílt társadalom, joe biden
Vágólapra másolva!
Január 14. és 19. között került megrendezésre a Davosi Világgazdasági Fórum. A világ vezető politikusai mellett, szokás szerint képviseltette magát a Soros-hálózat színe-java is. Alex Soroson kívül olyan nagyágyúk vettek részt a fórumon, mint például Radek Sikorski, az újdonsült Tusk-kormány külügyminisztere, Anne Applebaum férje. Mark Leonard a Soros György által alapított Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) igazgatója, Timothy Snyder, a Korányi Dávid-féle Action for Democracy tanácsadó testületének tagja.
Vágólapra másolva!

A Tűzfalcsoport írása rávilágít a háttérhatalom működésére.

A Világgazdasági Fórum a különböző kormány- és államfők mellett mindig is felülreprezentált fórumot biztosított a Soros-családnak. Emlékezetes, hogy Soros György számos alkalommal mondott Davosban fontos beszédet és értékelte a saját szempontjából a világfolyamatokat. 2019-es beszédében Kínát és Donald Trump-ot kritizálta, 2022 májusában pedig a Harmadik Világháború kezdetéről értekezett az ukrán-orosz háború kapcsán. Tavaly az idősebb Soros már nem vett részt a Fórumon, fia viszont képviselte az Open Society Foundationt-t. Nem csoda, hiszen az Open Society Foundation a Fórum Stratégiai partnerei között is szerepel.

Forrás: https://www.weforum.org/organizations/open-society-institute/

Nem volt ez másképp idén sem. Alex Soros megjelent és több vezető politikussal is fotózkodott. Így például Radek Sikorski, újdonsült lengyel külügyminiszter mellett mosolygott elégedetten, ahol a Soros-hálózat hathatós közbenjárásának köszönhetően sikerült a jobboldali kormányt leváltani.

Alex Soros és Radek Sikorski

Sikorski a Tusk-kormány újdonsült külügyminisztere, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy

az Északi Áramlat 2 felrobbantását megköszönte az Amerikai Egyesült Államoknak a cselekményt. Utóbb törölte a bejegyzését, de arról is értekezett, hogy szerinte Lengyelország csak jól járt a terrorcselekménnyel.

Sikorski többek közt tagja a Soros György által alapított Külkapcsolatok Európai Tanácsa (European Council of Foreign Relation) nevű szervezetnek.

Radek Sikorski thank you USA Forrás: Tűzfalcsoport

Az sem mellékes, hogy Sikorski felesége Anne Applebaum amerikai történész, aki az Action for Democracy tanácsadó-testületének tagja volt, és az Orbán-kormány kérlelhetetlen kritikusa.

Applebaum - az aktuális lengyel helyzet ismeretében - nemrég azt találta mondani Orbánról Viktor magyar miniszterelnökről, hogy: „Ő valóban olyasvalaki, aki tönkretette a médiát és az igazságszolgáltatást az országában [...]"

2016-ban maga a Soros-blog, a 444 számolt be arról, hogy az Applebaum–Sikorski házaspár meghívást kapott a háttérhatalmi Bilderberg-csoport soros ülésére, „hogy zárt ajtók mögött vitassák meg a világ sorsfordító kérdéseit".

Néhány intézmény és szerkesztőség, ahol Applebaum tekintélyes pozíciókat foglalhatott el:

▪ Johns Hopkins Egyetem felsőfokú tanulmányok iskolája (főmunkatárs) ® Korányi Dávid és Bajnai Gordon mellett Charles Gati és Francis Fukuyama is helyet kapott itt.
▪ National Endowment for Democracy (NED) (igazgatósági tag) ® ez a szervezet az Action forDemocracyhez köthető. A NED lényegében a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön – így írta le tömören az a nemzetbiztonsági dokumentum, amelyet a nyáron hozott nyilvánosságra az Országgyűlés szakbizottsága a dollárbaloldal-botránnyal összefüggésben.
▪ Külkapcsolatok Tanácsa (tag) – ez az egyik legbefolyásosabb külpolitikai agytröszt az Egyesült Államokban

2016-ban Applebaum a következőket mondta a 444-nek adott interjújában: „Katasztrofális döntés volt a visegrádi országok részéről, hogy megpróbáltak egységesen fellépni a mainstreammel [fősodorral] szemben.

Nagyon rossz üzenete van a nyugati országok felé. Amikor ebben az ügyben [pl. a migráció kérdésében] csoportként lépnek fel, azt a benyomást keltik Nyugaton, hogy ez így egyben Kelet-Európa: egy rasszista csoportosulás, akiről azt hitte a Nyugat, hogy sikerült integrálni, de itt a bizonyíték, hogy nem."

Alex Soros Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszterrel is készített egy fotót.

Dmytro Kuleba amellett, hogy az Orbán-kormány folytonos bírálója megválasztása óta, szintén szoros kapcsolatot ápol a Soros-birodalommal. 2021. október 21–22-én a környező országok civiljei éppen Kijevben tartották a kétnapos rendezvényüket, amelynek résztvevőit Kuleba is üdvözölte.

De, hogy milyen szoros a kapcsolat Soros és Kuleba között, azt jól mutatja Alex Soros mostani Instagram-bejegyzése is, amelyben köszönetet mondott Kuleba-nak: „Lehetőségem volt megköszönni neki, hogy az ukrán opensocietyfoundations az irf_ukraine különdíjat adományozott „az ukrán diplomácia támogatásáért", elismerve az OSF hozzájárulását a nemzetközi szakértelem és érdekképviselet, a kulturális diplomácia, a háborús elszámoltathatóság terén.."

Alex Soros nemrégiben kétszer is járt Ukrajnában, ahol többek közt Volodimir Zelenszkijjel is szívélyesen üdvözölték egymást.

A Soros-birodalom trónörököse kerekasztal-beszélgetésen is részt vett, ahol a világon megrendezésre kerülő 2024-es választásokról folytattak diskurzust. A kerekasztalnál ott ült Mark Leonard, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (European Council of Foreign Relation) nevű szervezet igazgatója.Utóbbi NGO onnan lehet ismerős, hogy Korányi Dávid és Bajnai Gordon is a magyar tagok közt szerepelnek.

Forrás: Tűzfalcsoport

Mark Leonard egy kerekasztal-beszélgetést is vezetett, amelyben az igazság megvédésről beszéltek a résztvevők, akik között ott ült Vera Jourová, a Bizottság, Magyarországot folyton bíráló alelnöke is.

Forrás: Túzfalcsoport

Egy másik, Ukrajna jövőjét firtató beszélgetés moderátora, egy másik Action for Democracy-s tanácsadó Timothy Snyder, ultraliberális, amerikai történész volt.

Egy szó mint száz, az idei davosi fórum újra lehetőséget biztosított, hogy az amerikai baloldalhoz köthető hálózat tagjai találkozzanak, és megtárgyalják a világ dolgait.