Megmérgezték egy angliai falu oltalom alatt álló híres tölgyfáját

Vágólapra másolva!
Egy ikonikus tölgyfát, amely Mylor Bridge dísze hosszú évtizedek óta, kivágásra ítéltek, miután valaki szisztematikusan megmérgezte a fát. A fa természetvédelmi oltalom alatt állt, és 2021-ben még teljesen egészséges volt.
Vágólapra másolva!

Az öreg tölgyfát, amely évtizedek óta díszíti Mylor Bridge-t, kivágásra ítélték, miután kérelmet nyújtott be a Cornwall megye tanácsához a közeli falu egyik lakója.

Andrea Smith, aki már sok más tölgyfára is panaszkodott, elmondta:

A Cornwall-i tanács fákért felelős tisztviselőjének jelentése szerint a tölgyfa vizsgálata során kiderült, hogy

valaki lyukakat fúrt a fába, és gyomirtószert öntött be.

Nem ismert, hogy ki és miért döntött úgy, hogy megmérgezi a fát, de felháborította a lakókat, akik közül az egyik azt mondta:

A tanács jelentése szerint új fát ültetnek a tölgy helyére, de

- írja a Telegraph.