Visszatértek a Földre a kínai űrhajósok, a Góbi-sivatagban landolt az űrkapszula - videó

Vágólapra másolva!
Öt hónapos küldetésének teljesítése után kedden hazatért a Földre a kínai Sencsou-16 űrmisszió háromfős legénysége.
Vágólapra másolva!

A három kínai űrhajós, tajkonauta, Csing Haj-peng, Csu Jang-csu valamint Kuj Haj-csao május végén érkezett a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomásra.

A Sencsou-16 hazatérő űrkapszulája a Góbi-sivatagban, a Csiucsüan űrkikötőben landolt.

A tajkonauták érkezését élőben közvetítette a kínai állami televízió.

A küldetés vezetője, Csing Haj-peng elmondta, hogy a misszió sikeres volt, jól érezték magukat az űrállomáson, és munkájukat hibátlanul, hatékonyan végezték el.

Az űrhajósok 154 napig keringtek az űrállomással az orbitális pályán, 70 kísérletet végeztek el, űrsétát tettek és előadást is tartottak az űrállomáson.

A hazatérő legénységet az október 26-án útnak indult Sencsou-17 küldetés három űrhajósa váltotta.
Az új, hat hónapig tartó misszió vezetője a 48 éves Tang Hong-po, a légierő egykori pilótája, legénységének másik két tagja pedig a 33 éves Tang Seng-csie és a 35 éves Csiang Hszin-lin.

Ez volt a második legénységváltás az állomás idei teljes üzembe helyezése óta, és 2023-ban a tizenkettedik kínai űrmisszió.

A kínai űrprogramban fontos szerepet játszik a holdraszállás. Az első kínai űrhajósok holdraszállását 2030-ra tervezik.