Több mint egymilliárd eurós csalással vádolnak egy vietnami ingatlanmágnást

8 ország ahol a luxus olcsó, luxushotel Vietnam, Vietnam, úszómedence, tengerpart
Swimming pool of luxury hotel in Vietnam.
Vágólapra másolva!
Vietnamban megvádoltak kedden egy ingatlanmágnást azzal, hogy negyvenkétezer befektető kárára elsikkasztott több mint egymilliárd eurót.
Vágólapra másolva!

A rendőrség nyomozást indított a Van Thinh Phat csoport elnöke, Truong My Lan és három másik ember ellen csalárd tulajdonszerzés címén - derült ki a hétfő este kiadott hivatalos közleményből.
A 66 éves Truongot még 2022 októberében vették őrizetbe.

A gazdasági bűncselekményeket és a korrupciós eseteket vizsgáló, a közbiztonsági minisztérium alá tartozó osztály egyik tisztviselője arról számolt be, hogy

2018 és 2020 között mintegy 1,2 milliárd dollár (439,2 milliárd forint) összegű illegális pénzszerzéssel több mint negyvenkétezer embert károsítottak meg.

Az 1992-ben alapított Van Thinh Phat csoport vagyontárgyai között luxusszállodák, luxuslakások és éttermek találhatók szerte Vietnamban.

Az elmúlt években a vietnami kormány hatalmas korrupcióellenes akciót indított, amelynek során vezető politikusokat és üzletembereket is letartóztattak. Tavaly márciusban a hatóságok letartóztatták Trinh Van Quyetet, az ország egyik magáncsoportjának, az FCL-nek a vezetőjét a tőzsde manipulálása vádjával.

Címlapi képünk illusztráció!