Ritka, rózsaszín fények jelentek meg az Egyesült Királyság égboltján

Vágólapra másolva!
Kentben az égbolt ritka, rózsaszínű fényben izzott. A helyiek azt hitték eljött a világvége.
Vágólapra másolva!

A helyiek találgatni kezdtek, hogy mi állhat a jelenség hátterében. A hajnal előtt készült felvételeken látható, hogy az égbolt teljesen rózsaszín, a távolban pedig egy pont látszik.

A válasz a jelenségre valójában tudományos alapokon nyugszik: egy paradicsomokat termesztő mezőgazdasági vállalat mesterséges fénye volt látható az égen. A Thanet Earth egy nagy ipari üzem, az ország legnagyobb üvegházkomplexuma - számolt be a KentLive.

A komplexum télen a fényhiány miatt a növényeknek mesterségesen biztosítja az elegendő fényt. A hatalmas üvegházakban becslések szerint évente mintegy 400 millió paradicsomot, 30 millió uborkát és 24 millió paprikát termelnek.

A cég szóvivője kifejtette:

Ezt a fényvisszaverődést próbálják a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni azzal, hogy a világítás bekapcsolása után redőnyöket helyeznek el az üvegházakban, de még így is jelentős a fénykibocsátás - írja a Mirror.