Meghalt az egy hónapja kómába esett iráni diáklány, akit megtámadott az erkölcsrendészet

Vágólapra másolva!
Iránban egy hónap kómában töltött idő után szombaton meghalt Armita Garavand iráni középiskolás diáklány, aki október elején vitatott körülmények között esett kómába a teheráni metróban - közölte a helyi média.
Vágólapra másolva!

Az ifjúsági és sportminisztériumhoz tartozó Borna ügynökség azt jelentette:

A 16 éves, kurd régióból származó tinédzser október 1-je óta feküdt egy teheráni kórházban, miután összeesett a fővárosi metróban.

A hatóságok azt állították, hogy a tinédzser "vérnyomásesés" áldozata lett, és tagadták, hogy bármilyen "szóbeli vagy fizikai összetűzés" történt volna közte "az utasokkal vagy a metró személyzetével".

Szombaton a Tasznim félhivatalos helyi hírügynökség idézte az "orvosok hivatalos véleményét", miszerint a lány "agykárosodást okozó esést szenvedett, amelyet folyamatos görcsök kísértek, csökkent az agy oxigénellátása, amit agyi ödéma követett, miután hirtelen leesett a vérnyomása".

A nem kormányzati szervezetek szerint azonban a diáklány súlyos sérüléseket szenvedett az erkölcsrendészet tagjai által elkövetett "támadásban,"

akik az iráni nők fátyolviselési kötelezettségének betartatásáért felelősek.