Minta lehet a szerb-magyar megbékélés a Nyugat-Balkán országai számára

Apponyi Geraldine
Apponyi Geraldine személye is összekötő kapocs a két ország közös történelmében
Vágólapra másolva!
Forró volt a nyár a Nyugat-Balkánon, véres zavargások törtek ki Koszovóban, ahogy a magyar-szerb határon erősödik a migrációs nyomás is. Magyarországnak hagyományosan jó kapcsolatai vannak a nyugat-balkáni országokkal, valamint elkötelezettek vagyunk Szerbia és a nyugat-balkáni országok Uniós csatlakozását illetően, ugyanakkor egyre erőteljesebben jelentkezik a kérdésben a „bővítési fáradtság" Európában és Szerbiában egyaránt. A szerb-magyar megbékélés mintaként szolgálhat a nyugat-balkáni térség országai számára. Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Szakáli István Loránddal, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatójával.
Vágólapra másolva!

Mi magyarok ismerjük a legjobban a Nyugat-Balkánt

A beszélgetést a nyugat-balkáni országokat érintő gazdasági kérdések gyors áttekintésével kezdtük, elsősorban a térség országainak Magyarországgal fenntartott kétoldalú gazdasági kapcsolataira fókuszálva.

Szakáli István Loránd szerint a régió országai a magyar külpolitika szempontjából kiemelt térséget képeznek és ennek az egyik eleme a gazdasági érdek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem csak gazdasági szempontból fontos Magyarország számára, hanem biztonságpolitikai szempontból, migrációs szempontból és a térség stabilitása szempontjából van kiemelt jelentőségük hazánk számára. Gazdasági szempontból azt lehet elmondani, hogy hat olyan ország alkotja, amelyek közül mindegyik esetében ott lebeg az Uniós csatlakozás perspektívája a radarjukon, de úgy tűnik, hogy ez a csatlakozási folyamat meglehetősen lassú és számos kérdőjellel övezett, ráadásul van egy nagy fokú bizonytalanság és nyugati bizalmatlanság a régió országaival kapcsolatban, ami Magyarországnak ugyanakkor kivételes lehetőségeket jelent.

- fogalmazott Szakáli István Loránd.

Szerinte mivel történelmileg is ismerjük ezt a térséget, mert a közvetlen szomszédságunk, ezért elemi érdekünk, hogy próbáljuk megérteni ezeknek az országoknak a politikáját.

- mondta az Oeconomus Alapítvány stratégiai igazgatója, aki ezt követően még hozzátette,

Magyarországnak ugyanakkor jó megítélése van ezekben az országokban, példaként hozta fel Apponyi Geraldine, magyar származású albán királynét, aki pozitív történelmi személyiségként él az albán köztudatban.

Apponyi Geraldine személye fontos összekötő kapocs Magyarország és Albánia között Forrás: Origo


Ugyanakkor a térséggel kapcsolatban megkerülhetetlen a nagyhatalmi politikai szempontok figyelembe vétele, ez már a törökországi elnökválasztások koszovói és boszniai fogadtatása kapcsán vetődött fel.

- fogalmazott Szakáli István Loránd.

Az Uniós perspektíva tehát ezért fontos ezeknek az országoknak, azonban a Nyugat késlekedése és bizalmatlankodásai vákuumot szülnek, amelyet – ha Európa nem reagál időben – más nagyhatalmak fognak majd betölteni, mint amilyen a régióban Törökország.

Szerbia: Egyre erősebben jelentkezik a „bővítési fáradtság"

Szerbia uniós csatlakozása mellett elkötelezettséget és aktivitást mutat hazánk, illetve a szerb politikai elit. Orbán Viktor magyar miniszterelnök például 2022 novemberében, Bécsben fogalmazott úgy:

A szerb lakosság ezzel egyidejűleg már egyre kevésbé szeretné az országot a közösség részének látni. Szakáli István Loránd ezzel kapcsolatban kiemelte azt a tavalyi szerbiai közvélemény-kutatást, amelynek adatai szerint

a szerb népesség többsége immár nem kíván csatlakozni az Európai Unióhoz, mert belefáradt a várakozásba, ugyanakkor a politikai elittel más a helyzet, mivel tisztában vannak vele, hogy az ország külkereskedelmének kétharmadát az Európai Unióval bonyolítják le, tehát a csatlakozás számukra elemi érdek, mivel az erről való lemondás rendkívül negatívan hatna a szerb gazdasági kilátásokra.

Szerbia csatlakozásának kérdése komoly – ahogy fogalmazott – hullámvölgyeket élt meg, a csatlakozási tárgyalások 2012-ben indultak,

a folyamat lezárásához szükséges 35 „fejezetből" azonban csak négy vagy öt fejezet tekinthető lezártnak.

Bécs, 2023. július 7. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Karl Nehammer osztrák kancellár (k) fogadja Orbán Viktor kormányfőt (j) és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnököt a bécsi kancellári hivatalban a magyar-szerb-osztrák migrációs csúcs előtt 2023. július 7-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

- foglalta össze Szakáli István Loránd a szerb uniós csatlakozási tárgyalásokat jellemző általános hangulatot, ugyanakkor hozzátette, hogy Magyarország és a Visegrádi Négyek elkötelezettek a csatlakozás mellett, valamint hangsúlyozta:

Szerbia uniós csatlakozása a jövő évi soros magyar elnökség számára valószínűleg kiemelt kérdésként fog jelentkezni.

Jelenleg a csatlakozási tárgyalások elakadásának egyik legfontosabb oka, hogy Szerbia nem kíván csatlakozni az ukrajnai háború kapcsán bevezetett, Oroszország elleni uniós szankciós politikához.

A csatlakozással összefüggésben került szóba a beszélgetés folyamán a migráció kérdése is. Szerbia a fő migrációs útvonalon helyezkedik el, az Unión és a schengeni rendszeren kívül eső első ország, emlékezetes, hogy 2015-ben is a nagyobb migránstömegek – indokolva a határkerítés megépítését – Szerbia felől érkeztek Magyarországra.

2015-ben is Szerbia felől igyekezett betörni Magyarországra az a migránsáradat, amelynek megállítása érdekében épült meg a kerítés a déli határon Forrás: AFP/Istvan Ruzsa

Ez a helyzet azért is állhatott elő, mivel Szerbia eddig olyan vízumpolitikát követett, amely könnyítette harmadik világbeli országokból az országba való belépést. Az EU ezértfeltételként szabta a migrációs nyomás csökkentésére irányuló intézkedések bevezetését.

Belgrád ezért az idén megszüntette a vízummentes beutazás lehetőséget olyan fontos migráns kibocsátó, vagy tranzit országokkal szemben, mint India, Tunézia, Kuba, Burudni, ahonnan nagy számban érkeztek az országba olyan emberek, akik tovább akarnak haladni az Unió felé.

A belépés nehezítésével várhatóan csökkenni fog a migrációs nyomás.

A koszovói válság

A beszélgetés vége felé szóba került az idén tavaszi koszovói erőszakos összetűzések kérdése is, az újabb balkáni „puskaporos hordó" – igaz, a szófordulatot inkább a térség országaira szokás használni – ezúttal az robbantotta be, hogy a koszovói hatóságok megtiltották a szerb rendszámtáblák használatát az ott élő szerb közösség tagjai esetében. A zavargások letörésében a térségben szolgálatot teljesítő magyar és olasz KFOR-egységek is részt vettek, ugyanakkor a helyzet sokkal összetettebb és elhúzódó politikai folyamatok vezettek a zvecsáni lázadáshoz.

Zvecan, 2023. május 29. A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR katonái összecsapnak a helyi szerbekkel a polgármesteri hivatal épülete előtt az észak-koszovói Zvecanban 2023. május 29-én. A szerbek tiltakozása május 26-án kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat, de a helyi szerbek nem akarták beengedni őket az önkormányzati épületekbe Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki

Koszovó északi részén, négy önkormányzatban egy nagyobb, összefüggő tömbben élnek a helyi szerbek, illetve vannak szórvány vidékek a középső és dél-keleti részen is. A zavargásokhoz egy olyan folyamat vezetett, amelynek egyik fontos elemét képezte, hogy a helyi szerbek albán rendszámtáblákat használjanak szerb helyett. Válaszul a helyi önkormányzatokból a szerb képviselők kivonultak, nem vettek részt sem az önkormányzatok munkájában, sem az áprilisi választásokon. A 2023. április 23-án tartott önkormányzati választásokon a lakosság alig 3-3,5 százaléka – csak az albánok - vett részt, az ennek folyományaként megválasztott vezetőket csak „háromszázalékos polgármestereknek" is nevezik, akiknek megválasztása jogszerű ugyan, mégsem vehető komolyan, mivel nem bírnak kellő társadalmi felhatalmazással és így a helyi szerbek képviseletét sem tudják ellátni.

- érzékeltette a helyzet tragikomikus mivoltát Szakáli István Loránd.

Ugyanakkor a zavargások idején olyan felvételek is napvilágot láttak, amelyeken a szerb tüntetők Orbán Viktor magyar miniszterelnököt éltetik, ahogy felmérések szerint mind az albánok, mind a szerbek körében is kifejezett tisztelet övezi a magyar kormányfőt. Ennek kapcsán érdeklődtünk Magyarország lehetőségeit illetően a békéltetés lehetőségeivel kapcsolatban, a felvetésre reagálva Szakáli István Loránd a következőképpen fogalmazott:

Összefoglalva az eddigieket elmondható, hogy további távlatok nyílhatnak meg úgy a szerb-magyar megbékélés, mind a térség többi országainak megbékélését illetően. Ugyanakkor ennél messzemenőbb következtetést ebben a témakörben – például, ami a román-magyar megbékélést illeti – még korai lenne megfogalmazni.

-fejtette ki Szakáli István Loránd.

A térségre jellemző megbékéléseket – mint amilyen a szerb-magyar megbékélés is – érdemes önmagában értelmezni, ráadásul ide is hosszú út vezetett a trianoni békediktátum aláírása óta eltelt 103 év folyamán.

- mondta Szakáli István Loránd.