Egy pincébe bezárva, embertelen körülmények között kellett élni öt gyereknek

Vágólapra másolva!
Öt gyereket szabadítottak ki a rendőrök egy apró, befejezetlen pincéből, ahova a saját anyjuk zárta be őket. A nő kegyetlen módon bánt a gyerekekkel, nem adott nekik enni, sem megfelelő ruházatot és még a pice ablakait is lefestette – írja a People.
Vágólapra másolva!

Július 31-én délután érkeztek meg a rendőrök a wisconsini Dashja Turner otthonhoz, hogy ellenőrizzék, hogy minden rendben van-e a nő 5 gyerekével, ugyanis már nem egyszer érkezett arról bejelentés, hogy az anya nem bánik jól a kicsikkel. A rendőrök az alagsorban találták meg az 5 gyereket, akik közül a legfiatalabb 14 hónapos, a legidősebb 14 éves volt.

A gyerekek mind rendkívül alultápláltak voltak, hónapok óta nem zuhanyoztak és ruhaként csak zokni volt rajtuk.

A pincében csak egy kétszemélyes ágy volt, amin egy lepedőn kívül nem volt semmi, sem párnák, sem takaró, az ablakokat pedig lefestették.

Az ügyben megszólalt a nő egyik gyerekének az apja is, aki elmondta, hogy többször könyörgött Dashjanak, hogy láthassa a fiát, de a nő nem engedett neki.

A nőt letartóztatták és ötrendbeli gondatlansággal vádolják, az óvadéka 1 millió dollár.