Itt az orosz bejelentés: ennek nem örülnek Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Az orosz parlament alsóháza (duma) első olvasatban és változtatások nélkül elfogadta azt a törvénymódosítást szerdán, amely lehetővé teszi a Nemzeti Gárdának, hogy nehézfegyverekkel, többek között harcjárművekkel rendelkezzen. Ez azt is jelentheti, hogy akár a Nemzeti Gárda is támadhatja majd Ukrajnát.
Vágólapra másolva!

Az Oroszországi Föderáció Nemzeti Gárdájának fegyveres erőiről szóló törvényt módosító jogszabálytervezetet július 17-én nyújtotta be a duma védelmi bizottságát vezető Andrej Kartapolov, a nemzetbiztonsági bizottságot irányító Vaszilij Piszkajov és az információs politikai bizottságot vezető Alekszandr Hinstejn.

A törvény szövege szerint a Nemzeti Gárda tagjai fizikai erőt, különleges módszereket, fegyvereket, valamint katonai és speciális eszközöket alkalmazhatnak.

Utóbbi felszereléseket egyebek között túszok kiszabadítása érdekében, állampolgárok, tisztségviselők és katonák védelmében vethetik be, illetve zavargások alkalmával rendteremtésre, rendkívüli helyzetekben, járművek megállítására, ha a sofőr nem tenne eleget az erre irányuló felhívásokra, továbbá illegális fegyveres csoportosulások megfékezésére.

A 2016-ban - eredetileg a rendőrség rendfenntartói szerepének támogatására - alapított Nemzeti Gárda vezetője a Wagner magánhadsereg június 24-i kudarcos lázadása nyomán felvetette, hogy a zsoldosok elkobzott nehézfegyvereit átvehetnék. Viktor Zolotov már akkor arról beszélt, hogy az általa irányított fegyveres erőt nehézfegyverzettel, harckocsikkal fogják felszerelni. Az orosz védelmi minisztérium a múlt héten közölte, hogy egyebek között több mint kétezer harcjárművet és harceszközt, köztük több száz T-90, T-80 és T-72B3 típusú harckocsit, Grad és Uragan sorozatvetőket és 20 ezer lőfegyvert is átvettek a zsoldoscsapattól.