Megfojtotta a párját egy brit férfi a perui nyaralásukon, majd a nagyanyja kertjében ásta el

gyilkosság Karla Godoy, Jorge Garay
Vágólapra másolva!
Tragédiával végződött egy brit párnak a perui nyaralása, ugyanis a férfi brutálisan meggyilkolta a nőt, majd fóliába tekerte és a saját nagyanyjának a kertjében ásta el. A férfi beismerte a gyilkosságot, azonban azt állítja, hogy önvédelemből tette – írja a The Sun.
Vágólapra másolva!

A 46 éves Jorge Garay és a 36 éves Karla Godoy a kenti Dartfordban éltek együtt, 2022-ben pedig úgy döntöttek, hogy a férfi szülőföldjére, Peruba, utaznak nyaralni.

A nő a nyaralás alatt úgy döntött, hogy meglátogatja a lányát, aki a volt férjével élt Spanyolországban, azonban ettől Jorge nagyon dühös lett.

Karla Godoy Forrás: KENT POLICE, Karla Godoy

A nő szeptember 23-ára foglalt repülőjegyet Madridba, azonban nem szállt fel a gépre. A férfi azonban azt állította, hogy a nő felszállt a repülőre, majd október 1-jén visszaindult az Egyesült Királyságba.

A nő holttestét 11 nappal később találták meg a férfi nagyanyjának a kertjében, Limában, kék műanyag fóliába csavarva, egy sekély sírba temetve.

Jorge Garay Forrás: KENT POLICE

A férfit, aki bevallotta a gyilkosságot, letartóztatták, azonban azt mondta, hogy önvédelemből cselekedett.

Elmondása szerint a nő rátámadt egy késsel, ezért ő pofon vágta, majd egy zsinórral megfojtotta.

Az ügyben ítélet július végén fog születni.