31 év házasság után köntöszsinórral fojtotta meg a férjét egy nő

Vágólapra másolva!
Egy idős brit asszony 31 évnyi házasság után végzett a férjével, majd három nap múlva saját maga hívta fel a rendőrséget. Az asszony bizonytalan volt abban, hogy ő követte-e el a gyilkosságot, így felmerült annak a gyanúja, hogy nem volt teljesen magánál, amikor megölte a férjét. A napokban ítélet született az ügyében – írja a The Sun.
Vágólapra másolva!

2021. december 13-án kora reggel a 63 éves Lorraine Smith azzal hívta fel a cambridgeshire-i Peterboroughból a rendőrséget, hogy a férje meghalt.

– mondta a nő a telefonba.
A rendőrök és a mentősök azonnal a helyszínre mentek, ahol holtan találták a 70 éves Andrew Smitht. Lorraine a kihallgatása során elmondta, hogy a gyilkosság napján zavarodottnak érezte magát, összeveszett a férjével, majd

a köntösének a zsinórját a férfi nyaka köré tekerte és addig szorította, amíg meg nem fulladt.

A bíróság ezek alapján úgy ítélte meg, hogy a nő a gyilkosság során nem volt képes teljes mértékben irányítani a cselekedeteit, ezért június 2-án kórházi kezelésre ítélte.