Egy gólya terrorizál Felsőcsernyén, rettegnek a helyiek - videó

fehér gólya, Ciconia  ciconia
Bugacra is megérkezett a gólya 2023. március 14-én. Fotó: Varga Péter
Vágólapra másolva!
Több autóban is kárt tett egy gólya a szlovákiai Homonna közelében található Felsőcsernyén, amivel több ezer eurós kárt okozott – derült ki a Noviny.sk riportjából, amelyet a vezess.hu vett észre. A Mandiner összefoglalója szerint a mindösszesen 150 fős faluban történt támadásokat azzal magyarázzák a természetvédők, hogy a gólya a saját tükörképét sólyomnak láthatja, és csupán azt próbálja elijeszteni. Legfőképpen akkor, amikor a tojásain ül.
Vágólapra másolva!

Viszont a legtöbb kötelező biztosítás nem fedezi az agresszív repülő okozta károkat.

– magyarázta Eva Jacková, a Szlovák Biztosítók Szövetségének szóvivője. Az egyik károsult leszögezte, hogy a gólya egy provokátor, míg egy másik közel 1,9 millió forintos kárról számolt be. A természetvédők azt tanácsolják az embereknek, hogy parkoljanak garázsban, vagy ha erre nincs lehetőségük, matt színű ponyvával fedjék le az autójukat.

Abban bíznak – a helyiekkel együtt –, hogy hamarosan kikelnek a fiókák, ami megoldhatja a helyzetet.

– tették hozzá.