Szijjártó Péter: minden adott a magyar-azeri gazdasági együttműködés fejlesztéséhez

Vágólapra másolva!
Mára kétségtelenül stratégiai partnerség épült ki Magyarország és Azerbajdzsán között, minden adott ahhoz, hogy a két ország vállalatai profitálhassanak ebből az együttműködésből - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Azeri Üzleti Fórumon rámutatott, hogy napjainkra rendkívül felértékelődtek a kiszámítható és megbízható kapcsolatok, és a két ország viszonya pontosan ekként jellemezhető.

- hangsúlyozta felszólalásában.

Majd kiemelte: a gazdasági szereplők együttműködéséhez a kormányok képviselőinek öt feltételt kell megteremteniük, márpedig ez jelen esetben már megtörtént.

Szijjártó Péter elsőként azt említette, hogy ne legyenek nyitott politikai kérdések a két ország között, s ezzel kapcsolatban üdvözölte, hogy az együttműködés ezen a téren mentes mindenfajta zavartól.


A pénzügyi feltételek kapcsán úgy vélekedett, hogy ezek is adottak, mivel a magyar Eximbank 140 millió dolláros hitelkeretet nyitott a vállalatközi együttműködés finanszírozására.

A jogi feltételeket illetőleg leszögezte, hogy az érvényben lévő beruházásvédelmi megállapodásnak köszönhetően biztonságban vannak a szerződések.

Szavai szerint a negyedik terület az emberek közötti kapcsolat, amit az is nagyban elősegít, hogy hazánk évente kétszáz ösztöndíjas helyet biztosít azeri hallgatók számára a magyarországi egyetemeken. Végül pedig fontos a fizikai kapcsolódás is, ezt a Wizz Air heti két járata biztosítja Budapest és Baku között.

- fogalmazott.

A miniszter közölte, hogy az előrelépést jól demonstrálja, hogy a Molnak jelentős beruházásai vannak Azerbajdzsánban, illetve a Richter is fokozza a gyógyszerszállításait, a Hell pedig bérgyártás keretében hódít magának piacot az energiaitalai számára.

-hangoztatta.

Továbbá kijelentette, hogy a "kölcsönös bizalmat és barátságot" jól bizonyítja az is, hogy Magyarország energiaellátásának biztonságához hamarosan Azerbajdzsán is hozzá fog járulni, az azeri földgáz már az idei évben megjelenik a magyar piacon.

Valamint arra is kitért, hogy a felek közötti megállapodás értelmében magyar cégek is részt vesznek majd Hegyi-Karabah régiójának újjáépítésében a háborús pusztítást követően.

Hozzátette:

magyar vállalatok lehetőséget kaphatnak a közlekedési infrastruktúra, az egészségügy, a közszolgáltatások, az urbanisztikai fejlesztések, a vízipar, az intézmények felépítése terén is.