Ross Hales elsőtiszt visszatért a pilótafülkébe a mosdóról. Kevin Sullivan kapitány, az amerikai légierő volt vadászpilótája, aki katonaként a Top Gunban megismert F-14 gépeken repült, azt mondta neki, hogy nincs változás, minden rendben működik a fedélzeten. Egy újabb eseménytelen út, gyönyörű, tiszta idő, az óceán kékje a látóhatárig húzódik, és már csak néhány óra van hátra a leszállásig.
Hales alig helyezkedett el az ülésében,
a robotpilóta erős hangjelzéssel adta a pilóták tudtára, hogy lekapcsolódott.
Sullivan kapitány mostantól manuálisan vezeti az Airbus 330-300 típusú repülőgépet, amelyen 303 utas és 12 fős személyzet van.
5 másodperccel később vészjelzések villantak fel a műszerfalon és két hangos figyelmeztetés próbálta túlszárnyalni egymást: az átesés és a túl nagy sebesség jelzése.
Ez lehetetlen. Most túl lassan vagy túl gyorsan repülünk?
A két pilóta ellenőrizte egymás műszereit, és megállapította, hogy a vészjelzések ellenére minden adat, a magasság, a sebesség, az állásszög, megfelel az előírtnak.
Ha pedig kinéztek az ablakon, látták a horizontot, azzal látták, hogy nem változott-e a gép viselkedése a látóhatárhoz képest, nem emelte túl magasra az orrát.
Hívd vissza Petert a fülkébe,
mondta a kapitány. Peter Lipsett elsőtiszt néhány perccel korábban hagyta el a pilótafülkét, hogy megkezdje a pihenését. Ezen a járaton ugyanis a kapitányt két elsőtiszt segítette, így a három pilóta közül egy mindig pihenhetett. Hales felemelte a fedélzeti telefont.
A hátsó konyhában Fuzzy Maiava steward épp a saját ebédjét melegítette. Az utasok ételes tálcáit már összeszedte, a fedélzeten csend volt az étkezés után, úgyhogy ki akarta használni ezt a nyugalmas időszakot az étkezésre. Egy szabadnapos Qantas-pilóta, Peter Casey és a szintén légitársasági alkalmazott felesége, Diana, beléptek a konyhába, a férfi az italos kocsit kereste.
Szolgáld ki magad nyugodtan,
mondta a steward a kollégának.
Ekkor a hatalmas gép utasterében egy sokkolóan hangos reccsenés hallatszott.
A padló egy pillanat alatt eltűnt a steward lába alól, és azt érezte, hogy lebeg a levegőben. Aztán mindhárman, Peter és Diana Casey is, fejjel a plafonnak ütköztek és elájultak.
A pilótafülkében Sullivan kapitány, a volt vadászpilóta már az első olyan pillanatban hátrafelé húzta a hagyományos kormányt helyettesítő sidesticket, az oldalt elhelyezett joysticket, amint megérezte a gép lefelé mozgását. De nem történt semmi, a gép orra továbbra is a tenger felé mutatott.
A pilótafülke szélvédőit az Indiai-óceán töltötte be. Csak a gyönyörű kék vizet láttuk, ami most ijesztő látvány volt. Azt hittem, meg fogok halni,
mondta Sullivan kapitány 8 évvel az eset után. Egész addig egyetlen egyszer sem nyilatkozott.
A kapitány ekkor elengedte a sidesticket, nehogy egy váratlan emelkedés esetén túl meredeken repüljenek felfelé, mert ez átesést is okozhatna. A vadászpilóta képzésen azt tanulta, hogy ha elveszti az irányítást a gépe fölött, semleges helyzetbe kell állítani a kormányokat, hogy a repülőgép magához térhessen.
Pilótaként nincs rosszabb annál, hogy elveszted a kontrollt. Ekkor két lehetőséged van: feladod, vagy harcolsz. Mi harcoltunk, de nem volt könnyű, mert a kiképzésen még csak a távoli lehetősége sem merült fel annak, hogy ilyen történhet ezzel a típussal. A gyártó sem gondolta, hogy ilyen előfordulhat. Egyetlen épeszű gyár sem akar olyan repülőgépet kifejleszteni, amelyik képes megőrülni és meg akarja ölni az utasait.
A fedélzeten a pozitív 1 g nehézségi erő váratlanul negatívba fordult, -0,8 g lett.
Ahogy a gép elkezdett zuhanni, mindenki, aki nem volt bekötve, nemcsak lebegni kezdett, de szó szerint elszállt, elrepült, mint egy dugó.
Hasonló történik az űrhajósok kiképzésekor, a súlytalanságot szimuláló repüléseknél. A különbség „csak" annyi, hogy ott nem felkészületlen, civil utasokat ér váratlanul ilyen hatás, hanem mindenki tudja, mi következik, és kontrollált körülmények között, oktatókkal, puha belső felületű kabinban repkednek a leendő űrhajósok. A következő videón egy ilyen zéró gravitációs bemutatót nézhetnek meg.
Ami a videóban szórakoztató volt, az egy utasszállító repülőgépen mindenki számára a halálfélelmet jelentette.
Az automatizálás veszélyes is lehet. Pl. ahhoz vezet, hogy már nem is kell megtanulni repülni, már nem is kell vezetni a gépet, mert a pilóta csak ül és nem csinál semmit. Aztán hirtelen valami elromlik –, na ekkor van baj,
mondta Sullivan kapitány.
Az ausztrál Airbus 23 másodperc alatt 210 métert zuhant, aztán elkezdett reagálni a kormánymozdulatokra.
Sullivan óvatosan egyenesbe hozta, majd nagyon finoman visszaemelkedett a megadott utazómagasságra, 37 ezer lábra (11,300 méterre).
A zuhanástól kiestek az oxigénmaszkok, kinyíltak az ülések feletti csomagtartó rekeszek, kiestek a helyükről a jelzőtablók és az álmennyezet paneljei.
Az üléssorok között sérült emberek feküdtek a padlón, mindenhol szanaszét hevertek a kiesett csomagok, és összetört duty free-üvegek cserepei akadályozták azok mozgását, akik próbáltak segíteni a sérülteken. Kb. 60 utas és utaskísérő sérült meg, amikor szabadesésben csapódtak ide-oda, mintha egy flipperjáték golyói lennének.
Bruce Southcott bekötve ült az ülésben, de a felesége, Caroline épp a mosdóról jött vissza.
Bumm, a fejem a mennyezetnek ütközött. A lábaim is a levegőbe emelkedtek. Aztán még egyszer bumm. A harmadiknál elájultam egy rövid időre. A fejem ekkor törte át a műanyag panelt.
Malcom Yeo, a Perth-i Edith Cowan Egyetem oktatója kinézett az ablakon, amikor azt hallotta, hogy a hajtóművek elhalkulnak. A gép ekkora már lefelé tartott, és a tolóerő-automata emiatt csökkentette a sebességet. Yeo hirtelen nekicsapódott a mennyezetnek.
A felesége az utasok sikoltozására, az üvegek csörömpölésére ébredt fel, és annyit látott, hogy a férje ájultan lebeg a plafonon.
Fuzzy Maiava a hátsó konyhában a padlón hevert, miután a gép befejezte a zuhanást és újra 1 g lett a nehézségi gyorsulás a fedélzeten – vagyis mindenki súlya normális volt. A steward ráesett a konyhai ülőpadra és az egyik ételes kocsira. Félig kábultan hallotta a térdei szörnyű recsegését az ütődéskor. Mellette feküdt Peter Casey kapitány, aki utasként volt a fedélzeten, a fejsebéből dőlt a vér. A felesége, Diana félig már magához tért.
Ekkor odarohant hozzájuk egy indiai utas, aki pánikrohamot kapott, felvette a mentőmellényét, fel is fújta, és most fuldoklott a túl szoros mellényben. Maiava tudta, hogyan kell kiengedni a levegőt a mellényből, de mivel még kába volt a fejét ért ütéstől, képtelen volt megmozdulni. Odakiáltott Diana Caseynek:
Megfullad!
Diana is a földön feküdt a sérülései miatt, de egy tollat oda tudott nyújtott az utasnak és mutatta neki, hol a szelep, amibe bele kell tolnia. A művelet sikerült, az utas végre tudott lélegezni.
Az utasok közül Caroline Southcott nem zuhant le a padlóra.
A feje áttörte az álmennyezetet, és most szó szerint a nyakánál fogva lógott lefelé.
Amikor végül a gravitáció győzött, ráesett egy ülés karfájára.
Valahogy magamhoz tértem, és hallottam, hogy a csigolyáim borzasztó hangot adnak a becsapódáskor. És amikor nem sikerült megmozdítani a lábaimat, akkor jöttem rá, hogy valami nagyon súlyos baj történt velem.
A pilótafülkében továbbra is szóltak a hangjelzések.
A személyzet továbbra sem értette, mi történt,
mert a kijelzők ugyan számos hibaüzenetet mutattak – köztük az átesés és a túl nagy sebesség jelzését is -, nem magyarázták meg a pilótáknak, mi okozta ezt a váratlan manővert. Mivel az első számú repülésvezérlő számítógép nem működött, a pilóták megpróbálták újraindítani.
A ki-bekapcsolgatásra, 3 perccel a zuhanás után,
az Airbus ismét leadta az orrát és megindult az óceán felé.
Sullivan kapitány megint hátrahúzta a sidesticket, aztán újra elengedte. A gép 15 másodperc alatt 122 métert zuhant.
A hátsó konyhában Maiava és Diana Casey felesége újra a plafonra repültek. Ezúttal azonban nem csapódtak neki, mert meg tudtak kapaszkodni a csomagtartókban. Maiava biztos volt benne, hogy a gép meg sem áll az óceánig.
Kétszer nem úszhatjuk meg. A halálra készültem, és azért imádkoztam, hogy gyors legyen.
Az Airbus ekkor lassan újra reagálni kezdett a kormányok mozgatására, a zuhanás lelassult, majd megállt, ismét vízszintesen repültek. Hayes elsőtiszt kétségbeesve kérdezte a kapitányt, mi okozhatta a zuhanásokat.
A kapitány biztos volt benne, hogy a robotpilótát irányító computerrel lehetett baj, mert a második zuhanás akkor történt, amikor a számítógépet megpróbálták visszakapcsolni.
Sullivan azt gondolta, hogy egy olyan meghibásodás történhetett benne, ami miatt azt érzékelte, hogy a gép orra túl magasan van.
Mintha egy biztonsági rendszert hozott volna működésbe, nehogy átessen az Airbus.
Szörnyű érzés, amikor a gép nem kommunikál a pilótával. Számos rendszerrel kellett volna törődni, de nem kaptunk megfelelő információkat a beépített hibajelző szoftvertől. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtuk, mi fog történni a következő percben.
Lipsett, a tartalék elsőtiszt ekkor jutott vissza a pilótafülkébe. A törött orrát szorongatta, amikor belépett.
Ülj le, kösd be magad, bajban vagyunk.
Amikor befutottak a jelentések az utaskísérőktől, hogy a második zuhanás következtében már több mint százan törték össze magukat, a pilóták azonnal vészhelyzetet jelentettek az irányításnak.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!