Majdnem eltörte a lábát egy férfinek egy állatkerti orángután

Vágólapra másolva!
Majdnem eltörte a lábát egy férfi egy orángután egy indonéziai állatkertben. A férfi félelmében mindenhogy próbált szabadulni az állat szorításából, azonban az olyan erősen tartotta, hogy kis híján eltörte a lábát. Szerencséjére egy másik néző a segítségére sietett és végül sikerült kitépnie magát az orángután öleléséből a férfit - írja a Mirror.
Vágólapra másolva!

A felvételen jól látszik, amint az állat kinyúl a férfi után és elkapja a pólóját, majd minden erejét összeszedve megpróbálja berángatni a ketrecbe. A látogató kézzel-lábbal próbál szabadulni, azonban az orángutánnak sikerül elkapnia a lábát és olyan erővel kezdi el szorítani, hogy majdnem eltörte azt.

Szerencséjére egy másik látogató észrevette a bajban lévő férfit, majd a segítségére sietett, így végül sikerült kiszabadulnia az állat öleléséből.

A felvételt látva a kommentelők erősen kritizálták a látogatót, amiért felelőtlenül közel ment a ketrechez, mások szerint viszont nem szabadna orángutánokat állatkertekben tartani.

A felvétel második felvételen látható, hogy a férfi sérülés nélkül kiszabadul, igaz a majom majdnem megharapja:

Szakértők szerint az orángutánok az egyik legbékésebb emberszabású majmok, eddigi ismereteink szerint nem köthető a nevükhöz egyetlen haláleset sem. Szerintük ez a nőstény sem akart kárt tenni az emberben, de nem tudni mit akart kezdeni a rémült férfivel.