800 katona halt meg egy őrült tábornok miatt

A USS Langley repülőgép-hordozó a Cobra-tájfunban

1944 decemberére a japán flotta elvesztette nem csak a stratégiai kezdeményezést a Csendes-óceánon, de szinte az összes veterán pilótáját is. Hiába volt sok repülőgépük az anyahajókon, nem volt, aki vezesse őket, vagy aki volt, alig néhány órás kiképzés után került oda. Nem is sikerült megakadályozniuk az egyre magabiztosabb és rutinosabb amerikai erők partraszállását a Fülöp-szigetek több szigetén. Ott azonban az amerikai elakadtak, mert ugyan elfoglalták a szigeteken kialakított japán repülőtereket és maguk is építettek leszállópályákat, a szakadó eső sártengerré változtatta azokat. Az amerikai szárazföldi erő és a tengerészgyalogság gépei a földön ragadtak, így a repülőgép-hordozókról felszálló tengerészeti légierő támadta a dzsungelben rejtőző japánokat. Az intenzív harcokban az amerikai hajók elhasználták az üzemanyaguk, lőszerkészletük és repülőbenzinjük nagy részét. Ezért William Halsey admirális elrendelte, hogy a hajók húzódjanak vissza Mindoro szigetétől biztonságos távolságba, és az óceánon töltsék fel a készleteiket az ellátóhajókról. A december 17-i rutinművelet katasztrófával zárult: az amerikai haditengerészet elvesztett majdnem 800 embert, 3 hajót és 146 repülőgépet. További 27 hajó olyan súlyosan megsérült, hogy javítás nélkül alkalmatlan volt a hadműveletek folytatására. Mindezt úgy, hogy a japánok több száz kilométerre voltak onnan.

A flotta hőse

A Tabberer romboló 60 fokos dőléseket produkált, amelyek miatt végül elvesztette az előárbocát. December 18-án este a hídőrség megpillantott egy embert a viharos óceánban. Sikerült kimenteni, a férfi a Hull hat túlélőjének egyike volt.

Egy Fletcher-osztályú romboló a tájfunban Forrás: ww2db.com

Ekkor a Tabberer parancsnoka, Plage korvettkapitány a térkép szerinti négyzetek alapján szabályos kutató-mentő navigáció mellett döntött. Mivel a romboló kormányozható volt, a következő több mint két napban alaposan átkutatták a területet. Plage kapitány közben figyelmen kívül hagyta Halsey tengernagy négy parancsát is arról, hogy minden hajó azonnal induljon Ulithibe.

Az Anzio anyahajó dülöngél a viharos óceánon Forrás: Facebook

A Tabberer végül 55 túlélőt mentett ki az óceánból, közülük tízet éjjel. A hajó jól úszó matrózai kötéllel a derekukon ugrottak a vízbe, rásegítették a mentőöveket a túlélőkre és odavonszolták őket a Tabberer oldalán lelógatott mászóhálóhoz, míg más tengerészek a fedélzetről puskával ijesztették el a cápákat.

A Tabberert két nap múlva leváltotta két másik romboló.

A három hajó összesen 93 matróz mentett ki a tengerből.

Plage kapitány a hőstettéért megkapta a Legion of Merit kitüntetést.

Halsey-t nem lehet leváltani

A flotta nem sokat késlekedett, december 26-án Chester Nimitz, a Csendes-óceáni flotta parancsnoka jelenlétében Ulithin vizsgálóbizottság tárta fel a tájfunban elkövetett hibákat.

A testület Halsey tengernagyot tette felelőssé, amiért a 38. csapásmérő erő nem kellőképpen felkészülten fogadta a vihart.

Ugyanakkor azt is kimondták, hogy Halsey hadműveleti nyomás alatt cselekedett és nem követett el gondatlanságot. Szerintük az elsüllyedt rombolók kapitányai hibáztak leginkább, mert túl sokáig tartották az alakzatot, ahelyett, hogy mentették volna a hajóikat.

Halsey admirális és McCain ellentengernagy a New Jersey csatahajón 1944-ben Forrás: Wikipedia

Samuel Elliott ellentengernagy szerint ezzel a fiatal kapitányokra hárították a felelősséget, akik 1937-38-ban végeztek az akadémián, és nem gyűjthettek még elég tapasztalatot arról, milyen egy tájfunban hajózni, ráadásul pontos információjuk sem volt ahhoz, hogy mérlegelni tudják, veszélyes-e túl sokáig kísérletezni az üzemanyag-felvétellel.

Nimitz admirális egy hatoldalas, hosszú évekre titkosított dokumentumot adott át a testület tagjainak. Ebben ugyan bírálatot is megfogalmazott Halsey-val szemben, de megértő is volt, hiszen a Bika nem tudhatta, milyen nagy vihar közelít, és hogy merre halad majd. Nimitz hangsúlyozta, hogy

a jövőben mindent meg kell tenni azért, hogy a kisebb hajók kapitányai maradéktalanul tisztában legyenek a hajóik stabilitási kérdéseivel.

William Halsey így annak ellenére flottaparancsnok maradhatott, hogy 100 hajójával szembement egy brutális viharral, és a csoportosítás egyharmadát belevezette a vihar szemébe.

Újra tájfunban

A tengernagy 1945 májusában, hosszú amerikai szabadság után visszatért Ázsiába és újra átvette a 3. flotta parancsnokságát, amit közben átneveztek 5. flottává. Olvasóink talán nem lepődnek meg, hogy

Halsey erői júniusban ismét belehajóztak egy tájfunba,

ezúttal a Connie nevű viharba.

Ez a TBM torpedóbombázó majdnem belezuhant az óceánba az Anzio anyahajóról Forrás: Facebook

Az események mintha épp úgy történtek volna, mint fél évvel korábban.

Halsey hajóit ismét követte a borzalmas forgószél, amelyben a tartós szélsebesség 115 csomó, 213 kilométer per óra volt, de a széllökések elérhették az elképesztő 150 csomó, vagyis 278 kilométeres óránkénti sebességet is.

A 30 méteres hullámok olyan erővel zúdultak a hajókra, hogy a Pittsburgh nehézcirkáló egy 30 méter hosszú szakaszt elveszített az orrából – az egyszerűen leszakadt és elsodródott.

A USS PIttsburgh könnyűcirkáló orr nélkül Forrás: Navsource, Tom Bateman

A hajót csak a kapitány lélekjelenléte mentette meg, mert gyorsan hátramenetet vezényelt, és amíg a hajó tolatott a viharban, a legénység ideiglenesen úgy megerősítette az első számú vízhatlan válaszfalat - ami most az orr falát képezte -, hogy az kibírta Guamig. Ott a hajó szárazdokkban kapott egy ideiglenes orr-részt, majd Washington államba hajózott, ahol hosszú nagyjavítás várt rá. Érdekesség, hogy a Pittsburgh leszakadt orrát, amelyet a matrózok McKeesport cirkálónak neveztek el, egy vontató később kihalászta a Csendes-óceánból.

A USS Pittsburgh Guamon, a vihar után Forrás: Ibiblio

Halsey második tájfunjában „csak" hat tengerész halt, akiket lesodort a vihar a hajójukról. 75 repülőgép megsemmisült, 70 összetört.

A tengernagy ismét vizsgálóbizottság elé került, amely ezúttal azt javasolta, hogy váltsák le parancsnoki beosztásából. Nimitz admirális azonban újra megvédte, azzal érvelve, hogy Halsey felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a japán flotta legyőzésében. Nimitz döntése utólag könnyebben érthető:

pár héttel a háború vége előtt politikailag vállalhatatlan lett volna leváltani egy amerikai főtisztet. Rossz lett volna a döntés üzenete otthon, a békére készülő, a győztes mindenható mivoltát megélő Amerikában.

A tájfun utóélete

Kevesen tudják, de a Cobra nevű tájfunban hajózó Hull rombolón történtek adták az ihletet Herman Wouk világhírű amerikai írónak a Zendülés a Caine hadihajón c. regényhez. A szemtanúk szerint Marks bénultan állt a hídon, és határozatlanul, a rombolót veszélyeztető módon vezette, vagy inkább nem vezette, a hajót. A Hull túlélői arról számoltak be, hogy John Ray Schultz fedélzetmester nyíltan szembefordult Marks korvettkapitánnyal, és követelte, adja át a hajó irányítását a nála sokkal tapasztaltabb elsőtisztnek, Greil Gerstley hadnagynak, különben a romboló elvész a tájfunban.

Romboló a Cobra-tájfunban Forrás: Naval History and Heritage Command

A kimentett tengerészek szerint Marks volt az, aki az elsőtiszt sürgetése ellenére nem vett fel vízballasztot az üres tartályokba. Gerstley visszautasította, hogy a kapitány kényszer hatására adja át a parancsnokságot, és mint mondta, ezt el sem fogadná, mert zendülésben nem vesz részt. Gerstley nem élte túl a tájfunt, Marks korvettkapitány azonban igen.

Marks korvettkapitány eredeti tanvallomása a Hull katasztrófájáról Forrás: USS Hull Association

A túlélők utolsó bajtársi találkozóján, 2006-ban, a szemtanúk azt mondták az elsőtiszt unokájának, hogy 1986-ban többen szembesítették a kapitányt azzal, ahogy viselkedett a viharban. Marks korvettkapitány ez után öngyilkos lett.