Klimenko szavai szerint mintegy 70 ezer dollárért, azaz
21 millió forintnak megfelelő összegért árulták az újszülötteket az egyik kijevi szakklinikán külföldieknek.
A szervező a klinika vezetője volt, akinek külföldiek hajtották fel a klienseket.
Az illegális ügyleteket úgy valósították meg, hogy
külföldi férfiak fiktív házasságot kötöttek ukrán nőkkel, majd béranyát fogadtak.
A megszületett gyermekről az ukrán nők rendre lemondtak, az "apák" pedig magukkal vitték az újszülötteket külföldre, egy kelet-ázsiai országba. A rendőrfőnök nem közölte, hogy melyik országba vitték ki a gyerekeket.
A nyomozók Klimenko szavai szerint két évre visszamenőleg dokumentálták az eseteket. A hatóságok megakadályozták három újszülött kivitelét az országból, és átadták őket a gyermekvédelmi szolgálatnak.
Legalább 13 gyereket viszont már eladtak és kivittek Ukrajnából
- tette hozzá a rendőrfőnök.
Meggyőződésem, hogy nem ez az utolsó ilyen bűnszervezet, mert az ukrán jogszabályok túlságosan megengedőek ebben a kérdésben. Nagyon vékony ugyanis a határ a béranyaság és a gyermekkereskedelem között - mutatott rá Klimenko.
Hangsúlyozta, hogy a törvényhozóknak kell lépniük ennek visszaszorítása érdekében.
A kérdés szigorúbb jogi szabályozása nélkül nem tudjuk teljesen megakadályozni, hogy ukrán gyerekeket külföldre adjanak el
- fogalmazott Klimenko.
Ukrajnában - ahogy a rendőrfőnök is rámutatott - meglehetősen gyakran fordul elő hasonló eset. Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hatóságok április végén lepleztek le, szintén az ukrán fővárosban, egy szervezetet, amely
úgyszintén újszülötteket adott el külföldieknek, ugyanezzel a módszerrel,
azaz fiktív házasságkötéssel és béranya felfogadásával.
A címlapi kép illusztráció!