Az amerikai hadsereg húszezer afgán segítője kér kimenekítést

Horizontal EXPLOSION MOUNTAIN
Korábbi felvétel
Vágólapra másolva!
Mintegy húszezer, az amerikai hadseregnek segítő, egyebek mellett tolmácsként közreműködő afgán kérte, hogy az Egyesült Államok menekítse ki őket - közölte csütörtökön a Fehér Ház, jelezve, hogy a szám nem tartalmazza a családtagokat.
Vágólapra másolva!

Az afgán segítőket és családtagjaikat - a biztonsági ellenőrzések állapotától függően - vagy egy egyesült államokbeli katonai bázisra, vagy egy külföldi amerikai katonai bázisra, vagy egy harmadik országba viszik - közölte Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője sajtótájékoztatóján.

Az afgán segédszemélyzet evakuálására irányuló légi szállítások a tervek szerint július utolsó hetében kezdődnek, és

az amerikai csapatok várhatóan augusztus 31-ig befejezik kivonulásukat Afganisztánból.


Becslések szerint körülbelül százezer ember jogosult ilyen kimenekítésre.

Korábbi felvétel Forrás: AFP/David Furst

A tálibok megtorlásától tartanak

Az amerikai katonák tervezett távozása újra felerősítette az aggodalmakat azoknak az afgánoknak a körében, akik eddig segítettek az amerikai hadseregnek, és akik tartanak a tálibok megtorlásától.
Miközben a felkelők fokozzák támadásaikat és átveszik az ellenőrzést az ország vidéki területeinek nagy része felett, két amerikai szenátor felszólította Joe Biden amerikai elnököt, hogy gyorsítsa fel az afgán segédszemélyzet evakuálását, beleértve azokat is, akik együttműködtek a hírszerző ügynökségekkel.

- áll abban a levélben, amelyet Mark Warner, a szenátus hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke és Marco Rubio, ugyanennek a testületnek a republikánus alelnöke írt az amerikai elnöknek.

"Ezeknek az embereknek a cserbenhagyása, akik alapvető támogatást nyújtottak afganisztáni hírszerző szolgálatainknak, rossz üzenetet közvetítene az Egyesült Államok megbízhatóságáról és komolyságáról szövetségeseinknek és lehetséges partnereinknek" - fogalmaztak.

Egyben azt hangoztatták, hogy egy ilyen lépés foltot ejtene az amerikaiak nemzeti lelkiismeretén.