Huszonkét év börtönt kapott egy ausztrál férfi, aki halálra gázolt négy rendőrt

Vágólapra másolva!
Huszonkét év börtönre ítélték szerdán Ausztráliában azt a teherautó-sofőrt, aki egy éve halálra gázolt négy rendőrt. A baleset akkor történt, amikor a rendőrök egy gyorshajtót igazoltattak. Utóbbi fotókat készített a halott rendőrökről, és feltöltötte a képeket az internetre, őt is elítélik - jelentette az AP amerikai hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A 48 éves Mohinder Singhről kiderült, hogy kialvatlan volt és kábítószert fogyasztott a tragikus baleset előtt. A 22 évből 18-at mindenképpen le kell ülnie.

Ami a gyorshajtót illeti, ő is bíróság elé került. Azért úszta meg élve a gázolást, mert annak pillanatában nem a rendőrök mellett volt, hanem előtte félrevonult vizelni.

A baleset után lefényképezte a halott rendőröket - három férfit és egy nőt -, később pedig a fotókat feltette az internetre.

Kiderült, hogy gyorshajtásakor kábítószer hatása alatt állt. Ügyében április 28-án hirdetnek ítéletet.