Már több mint 350-en jelentkeztek vérplazmadonornak

Prof. Dr. Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója vérplazmát ad, vérplazma, koronavírus, vírus, Budapest, 2020.04.28.
Prof. Dr. Andréka Péter
Vágólapra másolva!
A felhívás óta már több mint 350-en jelentkeztek vérplazmadonornak - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Nagy Sándor elmondta, úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány második hullámában a donornak alkalmas emberek aránya is magasabb, mint az első hullám idején: a tapasztalatok szerint már minden negyedik donor vérplazmája használható a terápiára.

SEGÍTSD VÉRPLAZMAADÁSSAL A KORONAVÍRUS ELLENI HARCOT! Szakmai partnerünk, az Országos Vérellátó Szolgálat felhívását...

Közzétette: Önkéntes véradás - Magyar Vöröskereszt2020. október 5., hétfő

Hozzátette, sokan vannak olyanok, akik nagyon magas antitestszintet produkálnak, de most is előfordul, hogy a betegségen átesett szervezet egyáltalán nem termel antitesteket.

Elmondta, hogy a donorok szervezetéből egy speciális szerkezet csak a vérplazmát vonja ki, amelyből 600 millilitert tudnak egyszerre gyűjteni.

- fűzte hozzá, azzal együtt, hogy több visszajáró donorjuk is van.

Nagy Sándor tájékoztatott, hogy donornak jelentkezni bármelyik véradóállomáson lehet, nem kell előzetesen időpontot egyeztetni; az OVSZ vagy a Magyar Vöröskereszt honlapján minden információ megtalálható.

A szakmai főigazgató-helyettes továbbá hozzátette, hogy a donoroknak egy korábbi pozitív PCR-teszttel kell rendelkezniük.